A vízügy vizsgálja, hogy került-e vörösiszap a Sajóba

2022. március 13. – 14:25

A vízügy vizsgálja, hogy került-e vörösiszap a Sajóba
A Sajó Orosz Örs fotóján. Fotó: Orosz Örs F/ B

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon nincs szabad szemmel látható nyoma a szennyezésnek, de a magyar vízügyesek már méréseket végeznek, illetve Szlovákiába is átmentek.

Orosz Örs Nyitra megyei képviselő arról írt a Facebookján, hogy ökológiai katasztrófa zajlik épp a Sajón, mert a folyó vörösiszappal szennyezve közeledik Magyarország felé. A hírt sok sajtótermék azonnal átvette.

Elértük Siklós Gabriellát, a Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét, aki elmondta, hogy ők is március 13-án reggel, az említett internetes közlés miatt értesültek a problémáról. A hivatal munkatársai elkezdtek dolgozni, a Miskolci Vízügyi Igazgatóság azonnal másodfokú készültséget rendelt el, fokozott figyelőszolgálatot teljesít, és a négy napos ünnep ellenére a hazai mérések megkezdése mellett elindult egy mérőcsapat Szlovákiába is.

Az egyszerűbb méréseknek vasárnap este már lesz eredménye, a bonyolultabb laborvizsgálatok eredménye azonban csak később várható. Az első észlelésekről azt hallottuk, hogy a Sajó magyar szakaszán nincs szemmel látható nyoma a szennyezésnek, igaz a Sajó addig több helyen is hígul, két nagyobb folyó, a a Rima és a Bódva is hígíthatja az esetleges szennyezést.

Bár egyelőre minden hangsúlyozottan csak feltételezés, de a vízügy már értesítette a vízkivételezési helyeket, a Sajó ezen szakaszán ívóvízcélú felhasználás nincsen, inkább csak mezőgazdasági. Ha szükséges, akkor ezeket a vízkivéteket majd lezárja a hatóság,

Az említett bejegyzés szerint mindenesetre állítólag több mint két hete folyik az egykori alsósajói vasércbánya (Siderit) altárójából a vörösiszappal kevert szennyezett víz a folyóba, és a folyó vizének vas szintje jelenleg kétezerszerese a megengedett értéknek, emellett kén is került a vízbe, így a folyó élhetetlenné vált az állat és rovarvilág számára A képviselő azt írja, hogy értesítette a szlovák és a magyar hatóságokat is, mivel a Sajó Szlovákiából Borsod megyébe, Miskolcra folyik tovább.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!