A CÖF-elnök szerint félmillióan békemeneteltek, az ellenzéki tüntetésen 100 ezren voltak Márki-Zay szerint

2022. március 16. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemeneten félmillióan voltak – közölte az alapítvány elnöke szerdán az MTI-vel.

Csizmadia László szerint Orbán Viktor beszéde – amelyen „az ellenzék magyarellenes, több sebből vérző, összetákolt, azonos időben összehívott +nagygyűlése+” ellenére is félmillióan vettek részt – erőt sugárzott.

Úgy véli, miközben a Békemenet vezényszavával (NO WAR) a résztvevők nemet mondtak a háborúra, „az identitásukat vesztett ellenzékiek farkasétvággyal szeretnék megszerezni a hatalmat, elárulva hazánkat, nem szégyenlik a külföldi támogatások szinte már mérhetetlen mértékű igénybevételét”.

Márki-Zay Péter arról írt a Facebookon, hogy a Műegyetem rakparton 80-100 ezer ember, a közösségi médiában pedig több tízezren követték élőben az egységes ellenzék „kormányváltó nagygyűlését” március 15-én.

„Mindenkinek köszönöm, hogy kiállt a szabadságunkért és a kormányváltásért! Összefogtunk és megmutattuk, hogy megvan az erőnk leváltani hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát április 3-án!” – írta az ellenzék vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!