Nézőpont: Az ellenzéki szavazók bő harmada bízik csak az ellenzék győzelmében

2022. március 15. – 09:32

Másolás

Vágólapra másolva

Az általában a kormány álláspontját erősítő, Mráz Ágoston Sámuel vezette intézet kedden publikált közvélemény-kutatási eredménye szerint tízből hét aktív szavazó a Fidesz-KDNP győzelmére számít az áprilisi választásokon. A kutatás ezer ember telefonos megkérdezésével készült március 7. és 9. között. Az elemzés szerint ebben nincs érdemi változás a decemberi, illetve a januári helyzethez képest, akkor a válaszadóknak a 70, illetve 68 százaléka gondolta ugyanezt.

A Nézőpont arra jutott, hogy

  • az aktív szavazók 15 százaléka gondolja úgy, hogy az ellenzéki oldal fogja megnyerni az országgyűlési választásokat.
  • még az ellenzéki szavazók körében is csak 37 százalék azoknak az aránya, akik bíznak a kormányváltásban, és ugyanennyien voltak köztük azok, akik szerint a mostani kormányoldal fog nyerni. (A fennmaradó 26 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.) „Fontos kiemelni, hogy januárban még a baloldali választók 42 százaléka, decemberben pedig még közel felük (45 százalék) bízott a kormányváltásban, azaz az ellenzéki szavazók győzelmi várakozásának negatív trendjéről beszélhetünk” – írja a Nézőpont.
  • a Fidesz-szavazók 92 százaléka számít a mostani kormányoldal győzelmére, és mindössze 1 százalék kalkulál vereséggel.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!