Szegeden már március 14-én megünnepelték március 15-ét

2022. március 14. – 19:39

Szegeden már március 14-én megünnepelték március 15-ét
Bartók Csaba és Mihálffy Béla koszorúz. Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden már évek óta hagyomány – ha ez annak nevezhető -, hogy külön-külön ünnepelik a szabadságharc évfordulóját a jobboldali és a balodali-liberális pártok, utóbbiak adják Botka László polgármester vezetésével a városi képviselők többségét. Az önkormányzat már a hosszú hétvégén megkezdte az ünnepi megemlékezéseket, amint itt szokás, a képviselők megkoszorúzták a városrészükben lévő szabadságharcos emlékhelyet, például Avramov András a Szeged-szőregi Hősök terén helyezte el virágait.

A Fidesz szegedi szervezete a város központjában, a Klauzál téren lévő Kossuth-szobornál tartott ünnepséget március 14-én délelőtt. Ezen mintegy nyolcvan-száz érdeklődő jelent meg, köztük fel lehetett ismerni a Fideszhez, illetve a kormányhoz kötődő szegedi személyeket.

A Himnuszt követően Bartók Csaba mondott beszédet. Ő korábbi válogatott kézilabdás, jelenleg országgyűlési képviselőjelölt az 1-es körzetben, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő, a kormány Modern Városok Programjának szegedi koordinátora és kommunikátora.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc szellemének megidézése után a mai politikai küzdelmeket is szóba hozta. Eszerint Európa ma politikai, gazdasági és szellemi fegyverekkel vívott világhatalmi harc színtere, ezért a földrész népeinek azt kívánta, hulljon le a szemükről a hályog, hogy lássák és megértsék: keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad életük. Ezért:

„az igazság, a nemzeti érdek oldalán állva küzdünk a baloldali-liberális, gazdasági hatalmukat, befolyásukat féltő erőkkel, akik jogaink csorbítására, nemzeti szuverenitásunk megtörésére szövetkeznek.”

Bartók Csaba végül visszakanyarodott a 48-as eszmékhez, méltatva a kivívott nemzeti önrendelkezést és a sajtószabadságot.

Fújt a szél, légáramlatot a mikrofon szivacsa néha átengedte, ezért a hangszóróból kicsit úgy hallattszott, mintha dörögne az ég, pedig nem: verőfényesen napos idő volt.

A második szónok Mihálffy Béla önkormányzati képviselő, a 2-es választókörzet fideszes képviselőjelöltje volt, aki már országos hírnevet szerezhetett azzal, hogy Orbán Viktorral együtt vágott disznót, és kimagaslik a többiek közül, amint az egy videofelvételen látható.

Ő azzal kezdte a beszédét, hogy a szomszédunkban háború dúl, amit senkinek sem kívánunk, még a haragosainknak, az ellenfeleinknek sem, és a háborút nálunk el kell kerülni, mert a magyarság nem szenvedhet többet.

„Őrizzük meg a békét, örüljünk annak, hogy Magyarországot nem pusztítja háború.”

A megjelenteket arra kérte, ne hallgassanak a szirénhangokra, amelyek békétlenséget szítanak köztünk. Őt is megtapsolták.

A beszédek után a két szónok megkoszorúzta a Kossuth-szobrot, végül a Szózat következett.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!