Az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatok támogatják a pedagógussztrájkot

2022. március 11. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Közös sajtóközleményt adtak ki Budapest ellenzéki önkormányzati politikusai, köztük Karácsony Gergely és az ellenzéki kerületi polgármesterek.

Eszerint a tanárok alapvető munkavállalói joga a sztrájk, és ezt a jogukat most sem lehet korlátozni. „A kormány korábban aljas eszközökkel próbált fellépni a figyelmeztető sztrájkkal szemben, de a pedagógusok nem hagyták magukat megfélemlíteni, kiálltak alapvető alkotmányos joguk, a sztrájkjog mellett. A kormánynak megfélemlítés helyett dolgoznia kellene, azonnal tárgyalnia, és mielőbbi megoldást keresnie a közoktatás mára már akuttá vált problémáira”, írták.

A jogi háttérről ezt a cikkünket ajánljuk, a lényeg, hogy a kormány szerint nem lehet csak úgy sztrájkolni, és ennek az álláspontjának a biztosítására villámgyorsan egy rendeletet is hozott, a szakszervezet szerint viszont jogukban áll a munkabeszüntetés, és a rendelettel ezt a jogukat vették el.

A mostani közlemény szerint az aláíró politikusok vállalják, hogy a közoktatási intézményeikben dolgozók sztrájkhoz való jogát nem korlátozzák, akit pedig jogsérelem ér, amellett kiállnak. „Szolidaritásunkat fejezzük ki a sztrájkoló pedagógusokkal, akikre gyermekeinket, a jövőnket bízzuk.”

„Mi, mint a sztrájkot támogató budapesti önkormányzatok, minden rendelkezésre álló eszközzel támogatjuk a jövő heti sztrájkot, ahol lehetett, csúsztatott munkakezdéssel, home office-ban is végezhető munkával igyekszünk segíteni a szülőket, hogy közösen támogathassuk a pedagógusok munkabeszüntetését.”

Az aláírók pedig:

Karácsony Gergely, főpolgármester
Gy. Németh Erzsébet, főpolgármester-helyettes
Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes
Kiss Ambrus, főpolgármester-helyettes
Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes
V. Naszályi Márta, polgármester (I. kerület)
Őrsi Gergely, polgármester (II. kerület)
Kiss László, polgármester (III. kerület)
Déri Tibor, polgármester (IV. kerület)
Soproni Tamás, polgármester (VI. kerület)
Niedermüller Péter, polgármester (VII. kerület)
Pikó András, polgármester (VIII. kerület)
Baranyi Krisztina, polgármester (IX. kerület)
László Imre, polgármester (XI. kerület)
Tóth József, polgármester (XIII. kerület)
Horváth Csaba, polgármester (XIV. kerület)
Cserdiné Németh Angéla, polgármester (XV. kerület)
Szaniszló Sándor, polgármester (XVIII. kerület)
Gajda Péter, polgármester (XIX. kerület)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!