Megérkezett a kormány friss, ropogós koronavírus-hírlevele, ám abban egy szó sincs a járványról

2022. március 10. – 09:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön 1 óra 20 perckor szerkesztőségünk központi emailcímére is befutott a Kormányzati Tájékoztatási Központ legfrissebb hírlevele, amit eredetileg a koronavírus-járvány miatt indítottak el. A Tájékoztatás az orosz-ukrán háború gazdasági következményeivel kapcsolatban tárgyú összefoglalóból megtudhatjuk, hogy

  • „Vannak, akik az energiaszektort is bevonnák a szankciók körébe. Ez hazánknak aránytalanul nagy károkat okozna.”
  • „Vannak, akik a paksi atomerőműre, illetve annak bővítésére is kiterjesztenék a szankciókat.”

Miután a Kúria megállapította, hogy a február 25-én kiküldött hírlevél megsértette a választási törvényt azzal, hogy az ellenzék ellen kampányoltak benne, most nem nevesítik azokat, akiknek a feljebb idézett mondatokat tulajdonítják. Ugyanakkor félreérthetetlenül utalnak politikai ellenfeleikre, hiszen az ellenzék szerdai kormányprogram-bemutatóján is elhangzott, hogy szerintük Paks II.-t le kell állítani.

A friss hírlevélben az is szerepel, hogy a kormány elítéli „Oroszország katonai beavatkozását”. Támogatják a béke megteremtését célzó uniós és NATO-erőfeszítéseket. „Azt azonban nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg” – zárul a tájékoztató.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!