Magyarországra is érkezik uniós pénz az ukrán menekültek megsegítésére elkülönített alapból

2022. március 9. – 11:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU félmilliárd eurót juttat az ukrán menekültek ellátására, a keretből az Ukrajnával szomszédos, ukrán állampolgárokat befogadó országok is kapnak – írja a Népszava.

Az összegből 90 millió euró segélyt már folyósítottak Ukrajnának és Moldovának (85, illetve 5 millió eurót), hogy élelmiszert, vizet, egészségügyi ellátást és menedéket biztosítsanak a menekülőknek. A maradék pénz nagyobb része is a háború sújtotta országnak jut, de kapnak belőle az összesen eddig 2 millió menekültet elszállásoló államok, így Magyarország is.

A lengyel kormány egyébként kevesellte az összeget, számukra megnyugtató lehet, hogy az Európai Bizottság további ráfordításokat is kezdeményez a háború következményeinek enyhítésére a 2014–2020-as büdzsé maradványaiból: 420 millió eurót javasolnak átcsoportosítani a menekültek megsegítésére és befogadására a tagállamok számára.

„Az EU a tagállamokkal együtt éjjel-nappal azon dolgozik, hogy sürgősségi segítséget nyújtson Ukrajnának és a közvetlenül érintett határ menti országoknak” – mondta újságíróknak Janez Lenarčič humanitárius ügyekért felelős biztos.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!