Kevesli az uniós támogatási összeget a lengyel külügyminiszter-helyettes

2022. március 8. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió 500 millió euróval (kb. 192,5 milliárd forinttal) járul hozzá az Ukrajnából menekülők humanitárius megsegítéséhez, csakhogy a lengyel külügyminiszter-helyettes, Paweł Jabłoński szerint ez kevés lesz. „Ez az összeg határozottan nem lesz elég, különösen, ha ez az összes ország között oszlik meg” – mondtaJabłoński a Polsat Newsnak. Ukrajnából eddig Lengyelország felé menekültek a legtöbben: a kedd reggeli adatok szerint már 1,2 millióan lépték át a határt Ukrajna felől.

Jabłoński szerint az eddigi kalkulációk azt mutatják, hogy egymillió menekült kezelése Lengyelország számára 10 milliárd zlotyiba kerül (ez 791 milliárd forintnak és 2 milliárd eurónak felel meg), ha ideszámítják az oktatás, egészségügyi ellátás és más szociális juttatások költségét is. Márpedig szerinte nem is egy, hanem több millió menekülttel kell számolni.

A külügyminiszter-helyettes egyébként arra kérte a többi tagállam vezetését, hogy „ne akadályozzák meg az Oroszország elleni további szankciók kiszabását”, és nem szerencsés Orbán Viktorra mutogatni, mert így nem azokra a politikusokra figyelnek, akik az igazi felelősök ebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!