Szijjártó Péter: Nem lehet párhuzamot vonni az Ukrajnából menekülők és az illegális migránsok között

2022. március 02. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Ukrajnából menekülők és az illegális migránsok között nem lehet párhuzamot vonni” – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külügyminiszter.

Szijjártó az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén felszólalva azt mondta: Magyarország minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy visszatérjen a béke Ukrajnába és Kelet-Közép-Európába. Kijelentette: „Ukrán barátaink mellett állunk, támogatjuk Ukrajna területi integritását és szuverenitását. Kifejezzük teljes szolidaritásunkat a szomszédunk felé, és bízunk a béketárgyalások sikerében.”

Szijjártó visszautasította, hogy az Ukrajnából érkező menekültek és az illegális migránsok között bárki párhuzamot vonjon. Azt mondta, az illegális migránsok gyakran agresszívan viselkednek, és a zöldhatáron akarnak átlépni, de az Ukrajnából érkező menekültek a határátkelőhelyekhez jönnek, és fegyelmezetten, türelmesen várakoznak.

A külügyminiszter szerint a magyar kormány minden szükséges intézkedést megtett annak érdekében, hogy Magyarország ne sodródjon bele a háborúba. Megismételte, hogy a kormány úgy döntött, hogy nem küld katonákat vagy fegyvereket Ukrajnába, és nem engedi át az országon a fegyverszállítmányokat sem, „mert azok katonai akciók célpontjaivá válhatnak, és ezzel veszélyeztethetnék a magyarok életét”.

Szijjártó azt mondta, Magyarország a háború kitörése óta már több mint százezer menekültet fogadott be Ukrajnából. Minden határátkelő nyitva áll, beengednek minden ukrán állampolgárt és azokat, akik legálisan tartózkodtak Ukrajna területén. (MTI)

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!