A Debreceni Egyetem hallgat Putyin elnök díszpolgári címéről, de a díjazottak névsorában nincs ott az orosz elnök neve

2022. február 25. – 16:09

Másolás

Vágólapra másolva

Nem válaszolt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a Telexnek arra a kérdésére, hogy kezdeményezik-e Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetemi díszpolgári címének visszavonását. Lapunk azután érdeklődött az egyetem rektoránál, hogy Putyin elnök döntése nyomán Oroszország csütörtökön támadást indított Ukrajna ellen, az orosz seregek mélyen behatoltak a hazánkkal határos országba, és a katonai agressziónak az ukrán elnök közlése szerint csak az első napon 137 halálos áldozata volt, köztük sok civil is.

A Debreceni Egyetemen 2017 nyarán, Szilvássy rektor előterjesztésére, a szenátus döntésével kapta meg Vlagyimir Putyin a Civis Honoris Causa elismerést, vagyis az egyetemi díszpolgári címet. Ez a díj olyan magyar vagy külföldi személynek adományozható, aki kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejt ki, munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette az egyetem jó hírnevének az erősítését – olvasható az egyetem erről szóló 2017-es közleményében. Putyin elnök előtt mások mellett Habsburg György és Rudolf Schuster volt szlovák államfő lett az egyetem díszpolgára – írta akkor a dehir.hu.

Lapunk most azzal a kérdéssel fordult a rektorhoz, hogy kezdeményezte-e a cím megvonását szenátusi tag, tanszékek vagy egyetemi oktatók, felmerült-e az annak idején a díjra jelölő rektorban a visszavonás gondolata. Azt is megkérdeztük, hogy mik a jogi lépések egy ilyen cím visszavonása során, arról ki és milyen eljárás során dönthet. Kértük, hogy a kérdéseinkre pénteken délután 4 óráig kapjunk választ – valószínűsítve, hogy ezt követően hétfő reggelig már úgysem foglalkozna ezzel senki. A határidőre semmilyen reakciót nem kaptunk – leszámítva azt, hogy amikor telefonon érdeklődtünk az egyetem sajtóirodájának, azt mondták, nem ez a sajtómegkeresések módja, küldjük el kérdéseinket írásban – ezt két felületen is megtettük –, és amikor jeleztük, hogy péntek délutánig várunk választ, hozzátették, hogy nagyon sok megkeresést kapnak.

Figyelemreméltó egyébként, hogy az egyetem honlapján a Civis Honoris Causa díjasok között nem szerepel Vlagyimir Putyin neve – bár ha hinni lehet az oldal frissítési adatainak, nem most törölték, hanem már 2021 augusztusában sem volt ott.

Forrás: oldalkép a DE honlapjáról
Forrás: oldalkép a DE honlapjáról

Sőt, az egyetem jelenlegi honlapján a „Putyin” névre keresve egyáltalán nem kapunk találatot. Ennek persze a korábbi honlapról (ami az https://old.unideb.hu/) mostanira (https://unideb.hu/) átálláskor történt adatvesztés vagy más technikai hiba is lehet az oka, mert a régi honlap keresőjébe beírva három találat is van az orosz elnök nevére. A díszpolgárok névsorában azonban a régi változatban sem találtuk Vlagyimir Putyint.

Az orosz elnöknek díszpolgári címet javasló Szilvássy Zoltán egyébként különlegesen érdekes és színes figurája a hazai egyetemi életnek. Még 2013-ban került a Debreceni Egyetem élére, Balog Zoltán, akkor emberminiszter annak ellenére javasolta őt rektornak, hogy kinevezését az egyetem szenátusa nem támogatta (kétkörös szavazás volt, az elsőben három jelölt közül a legkevesebb szavazatot kapta, a másodikban Paragh György, az egyetem orvostudományi centrumának vezetője a 74-ből 49 szavazatot kapott, Szilvássy csak 24-et). Miután Áder János a második Orbán-kormány első politikai kinevezettjeként az egyetem élére helyezte, a rektor belekezdett, hogy lerója háláját.

Ennek számos, a tudománypolitika határán messze túlnyúló lépése volt. Így például segített professzori címhez juttatni a kormány által gründolt Testnevelési Egyetem élére kiszemelt Mocsai Lajost azzal, hogy az egyetem díszdoktori címet adományozott neki. Az egyetem vezetése kiállt a kormány mellett a CEU-ügyben is, a magyar felsőoktatásban és tudományos közéletben szinte egyedülálló módon. De az igazán nagy vihart kavart döntése Putyin elnök kitüntetése volt, annak nyomán akkora volt a felháborodás, hogy az egyetem Facebook-oldaláról augusztus végén el kellett távolítani az értékelés funkciót, mert több százan adtak egyes osztályzatot az intézménynek. Az ügy miatt az egyetemen etikai bizottsági vizsgálat is indult, de végül érdemi eljárás nélkül lezárult.

Szilvássy rektor utolsó olyan akciója, aminek országos híre ment, pont egy éve történt. Akkor az egyetem modellváltása ellen tiltakozó huszonegy professzort nemes egyszerűséggel lekommunistázta, mondván, azok az emberek „politikai kötelezettségüknek tettek eleget”; illetve az RTL Klubnak azt is nyilatkozta: „őket valamennyiüket a Magyar Szocialista Munkáspárt és utódpártja tagjai között lehet megtalálni”.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom