Senki nem adott be menekültkérelmet az elmúlt két napban a magyar-ukrán határt átlépő 26 ezer ember közül

2022. február 25. – 21:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A magyar-ukrán határszakaszt a tegnapi nap 14 682 fő, a mai nap 20 óráig 11 124 fő lépte át”, azaz összesen majdnem 26 ezren jöttek át a határon nem egészen két nap alatt – közölte a Telex megkeresésére a Belügyminisztérium.

A belügyi tárca szerint mindez azt jelenti, hogy „az elmúlt időszak átlagos személyforgalma közel kétszeresére növekedett”. A belépők közül menekültkérelmet senki, egyetlen ember sem terjesztett elő.

„Ismereteink szerint a határátlépést követően a Magyarországon jogszerűen tartózkodók a felajánlott segítségre nem tartottak igényt, elmondásuk szerint rokonaikra, ismerőseikre várnak a határátkelőhelyeken” – írta lapunknak a minisztérium.

Az Ukrajnából Magyarországra menekülők számára itt gyűjtöttük össze a hasznos információkat, például, hogy milyen státuszban maradhatnak az országban, és hova fordulhatnak segítségért.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!