Hadházy: Horváth Csaba meggyanúsítása csak a jéghegy csúcsa, a felszín alatt ott van az egész Fidesz rendszere

2022. február 23. – 20:19

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákost a Magyar Hang kereste meg azzal, hogy milyen információi vannak a szerdai zuglói önkormányzatnál végzett házkutatásról, amelynek Horváth Csaba zuglói polgármester parkolási korrupciós ügyében végeztek.

A független országgyűlési képviselő volt az első, aki beszámolt a házkutatásról, majd Horváth Csaba is megerősítette Facebook-oldalán, hogy házkutatást végeztek az önkormányzatnál, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél és az otthonában.

Pár órával később a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amiben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálják. Az áll a közleményben, hogy a házkutatások után gyanúsítottként is kihallgatták a zuglói polgármestert.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Hadházy szerint egy szerteágazó ügyben folyhat a nyomozás, aminek egy mellékszála érhetett el Horváth Csabáig. Szerinte a polgármester meggyanúsítása megalapozott, arról, hogy ki volt a társa, nem tud. Szerinte az ügyészségnek nyilvánosságra kellene hoznia, milyen bűncselekmények elkövetését feltételezik, és erre milyen bizonyítékok vannak.

Hadházy Ákos szerint a Horváth valószínűleg nem a legnagyobb hal az ügyben, a valószínűsíthető áfacsalásban ugyanis nagyvállalatok vettek részt, a nyomozásban keletkezett iratok pedig nagyon sok, magas rangú kormánypárti szereplő érintettségéről szólnak és számos bűncselekmény gyanúját keltik. Az államnak okozott kár, információi szerint milliárdos nagyságrendű.

Hozzátette:

"Horváth meggyanúsítása csak a jéghegy csúcsa, a felszín alatt ott van az egész Fidesz rendszere."

Karácsony Gergely főpolgármester az InfoStartnak adott nyilatkozatában azt mondta, beszélni fog az ügyről személyesen Horváth Csabával, amint jobban tájékozódik róla, szerinte ugyanis a különböző, szóban forgó cégcsoportok összemosódnak a nyilvánosságban.

A főpolgármester azt mondta az ügyről:

„A BKV informatikai közbeszerzését elnyerte egy cég még a Tarlós István-féle városvezetés idején, amelyet megvádoltak, gyakorlatilag fiktív számlázás gyanújába kerültek, és itt vannak személyi átfedések is. Ebben az ügyben elrendeltem egy felügyelőbizottsági vizsgálatot. Abból a cégből pedig, amelyik megnyerte a közbeszerzést és amelyet a számlamaffia-üzemeltetésével megvádolták, kivált egy másik cég, amely alvállalkozók nélkül, transzparens módon végzi el a feladatait. Ez fontos az informatikai rendszer stabilitása szempontjából, hogy ne maradjunk alvállalkozó nélkül. Várom a felügyelőbizottság elemzését arra vonatkozóan, hogy volt-e bármilyen érdeksérelem, ami akár a közbeszerzési előkészítésénél vagy azóta teljesítési igazolások kapcsán bármilyen gyanút fölvet.

Hozzátette, hogy ami az új parkolási rendszer informatikai hátterét illeti, nem tud felelősen nyilatkozni, mert sok év telt el azóta, hogy a zuglói ügyeket mélyebben követte.

Korábban az MSZP adott ki közleményt az ügyben, ők azt írták, hisznek Horváth Csabának, „a tényeket ő ismeri, neki kell tisztáznia az ügyet”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!