A dudálós tüntetések focilabdás incidense elért a bíróságra

Legfontosabb

2022. február 18. – 15:17

A dudálós tüntetések focilabdás incidense elért a bíróságra
P. Zsolt vádlott egy labdát is magával hozott a tárgyalásra – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sárga nejlonszatyorban focilabdát lóbálva, Bibliával is felszerelkezve érkezett a Pesti Központi Kerületi Bíróságra péntek reggel az egyik büntetőügy vádlottja. A hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt P. Zsolt szemléltetésnek hozta magával a szatyor tartalmát, ügyének a középpontjában ugyanis egy ilyen focilabda van.

A budapesti férfit azért vonják felelősségre, ami a 2020-as dudálós tüntetéssorozat egyik rendezvényén történt. P. május 18-án délután a kormány koronavírusügyben hozott intézkedései ellen tüntetett sokadmagával a Clark Ádám téren, amikor belerúgott a nála lévő focilabdába, és eltalálta vele az esemény rendőri biztosításának parancsnokát. A rendőrnőt a jobb felkarján találta el a labda, a férfit pedig rövidesen már kísérte is két járőr a fogdára, és megindult ellene az eljárás hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Az ügy most jutott el odáig, hogy elkezdődjön a bírósági tárgyalás. Egy előkészítő ülés volt eddig tavaly novemberben, ahol a vádlott nem ismerte el a bűnösségét. Pénteken a bíró, Angyal-Szűrös László meghallgatta P. Zsoltot magát és a legfontosabb tanúkat. P. a Bibliát azért hozta magával, hogy ha kell, arra is megesküdjön, hogy igaz, amit mond: állítása szerint véletlenül találta el a rendőrnőt.

A dudálós tüntetések lényege az volt, hogy ha már gyülekezni a járványügyi korlátozások miatt nem lehet, autóval, dudálva adjanak hangot az emberek a tiltakozásuknak, elsősorban a kórházi ágyak felszabadításával kapcsolatban. A helyszín a Clark Ádám tér volt. Arról volt szó, hogy onnan a dudaszó Orbán Viktorhoz is felhallatszik a Várba. A tüntetések résztvevői ellen eljárások sokasága indult, jellemzően szabálysértési ügyekben, közúti szabályok kisebb megszegéséért, vagy a kijárási korlátozással összefüggő magatartási szabályok be nem tartás miatt. A szervezőket, Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselőket is megbüntették.

Szándékos volt, vagy sem?

Amikor a labdás incidens történt, épp sajtótájékoztatót tartott a helyszínen a két képviselő. A gyalogosan lévő tüntetők és az újságírók többsége köréjük csoportosult, P. kívül állt ezen a belső magon. Amikor a labda elrepült, a biztosítás parancsnoka egy beosztottjával együtt azon volt épp, hogy az úttesten tartózkodó résztvevőket a járdára tereljék.

P. azt állítja: a labda eredetileg azért volt nála, hogy a járványügyi szabályokhoz igazodjon, a szabadtéri sportolás ugyanis engedélyezett volt.

Az előző heti dudálós tüntetésre is vitt már valaki labdát, akkor fel is vették videóra telefonnal, hogyan passzolgat vidáman egymás között néhány résztvevő. Ezt a videót egyébként a bíróságon is meg fogják nézni majd, volt erről indítvány, P.-nek be kell majd csatolnia a felvételt.

A vádlott azt állítja: az előző hetihez hasonló passzolgatást tervezett csak indítani, ezúttal a saját maga által hozott labdával, amikor a parancsnokot véletlenül eltalálta. Szerinte az volt a célja, hogy a járdáról az úttest túlsó oldalán ácsorgó tüntetők felé rúgja a labdát, és az csak véletlenül ütközött épp a rendőrnőnek, „ráperdült a labda a vállára”.

A sértett rendőr és P. Zsolt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A sértett rendőr és P. Zsolt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A bíróság külön-külön meghallgatta tanúként az érintett rendőrnőt és a beosztottját is. Ők mindketten azt mondták, hogy szerintük pedig igenis szándékoltan, célzottan rúgta P. a labdát a parancsnoknak. A rendőrök és P. között egyébként egyik fél szerint sem volt előzetesen semmilyen interakció.

Szembesítés volt, de hiába

„Megcsípett” – mondta a rendőrnő arról, mit érzett, amikor eltalálta a labda. A karján bőrpír keletkezett, tette hozzá, és azt is megjegyezte, hogy szerinte ha ugyanilyen erővel a fejét éri a labda, akkor be is kellett volna fejeznie a rendezvény biztosítását.

Amikor arról kérdezték, hogy élte meg az incidenst, határozottan azt válaszolta: „Én úgy gondolom, hogy egy támadás ért engem. (...) Nagyon nagy lelki traumát nem okozott, de azért megviselt”.

A tanúk és a vádlott elmondása között ellentmondás volt abban, hogy milyen közel álltak egymáshoz, amikor a labda elrepült. A rendőrök szerint háromszög alakban helyezkedtek el egymáshoz képest, és mindannyian csak egy-másfél méterre lehettek egymástól. Ezzel szemben P. azt mondja, ennél jóval messzebb voltak, három-négy, akár öt méterre is. A bíró elrendelte a szembesítést, de az nem vezetett eredményre: mindenki kitartott amellett, amit eredetileg is mondott.

A labda a rendőrnő karjáról visszapattant P. kezébe. A rendőrök nem hallották, hogy mondott volna akkor ott bármit magyarázatképp, igaz, nagy volt a hangzavar is, a háttérben dudáltak, és ott volt a forgalom zaja is. A férfit végül két másik rendőr, két járőr kísérte el a fogdára, ahol P. elmondása szerint egy, a tüntetésen paradicsomot dobáló nő mellett kötött ki.

A bíróságra elhozott focilabda egyébként a tárgyalás egy pontján előkerült a sárga szatyorból, de a bíró megkérte a vádlottat, hogy tegye inkább csak el, ne mutasson meg rajta semmit.

Mit jelent az, hogy „megkereslek”?

P.-t hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják még egy teljesen másik eset miatt is. Abban egy szabálysértési ügyekkel foglalkozó rendőrnő a sértett. Ez a vádpont arról szól, hogy P.-t, mivel megsértette a karanténszabályokat, megbírságolták 250 ezer forintra, ő személyes meghallgatást kért, amit elutasítottak a járványra hivatkozva, és ehelyett arra kérték, írásban tegye meg a vallomását, ő pedig végül a döntést hozó rendőrnőnek 2020. június 17-én küldött egy emailt, amelyben többek közt ezeket írta:

„…nem szeretnélek fenyegetni…de ha kijövök a börtönből….amire a szemétséged ítélt…akkor lehet megkereslek….” , illetve „Jobb lenne elengedni a hülyeséget…és a büntetést…”.

A férfi a pénteki tárgyaláson hosszan beszélt arról, miért háborította fel a bírság már önmagában is. A karantén be nem tartása, a lakása elhagyása miatt többször is megbírságolták. Egy ponton úgy nézett ki, hogy 625 ezer forintot kell összesen befizetnie. A bíróság előtt állva a gyermekpornográfiával lebukott nagykövet, Kaleta Gábor ügyét hasonlította össze a magáéval: Kaletát 540 ezer forintra büntették, amiért 19 ezer pedofil képet birtokolt, ő meg „lement két sörért meg három virsliért”.

A bíró – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A bíró – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az emailről beszélve azt bizonygatta, hogy nem fizikai erőszakra gondolt. A védekezése szerint az indulatból elküldött levélben a megkeresést arra értette, hogy megpróbálja majd elérni: fokozzák le a rendőrt. „Én nem Pablo Escobar vagyok vagy iszlám dzsihádista, akinek annyira komolyan kell venni a fenyegetését” – jegyezte meg, és azt is állította: ő nem ijedne meg attól a szótól, hogy „megkereslek”.

A bíróságra tanúként érkezett rendőrnő a maga részéről azonban azt mondta: nemcsak felháborította a levél, hanem ijesztő is volt a számára, miközben ő csak a munkáját végezte.

„Azt, hogy meg fog keresni” – válaszolta egyszerűen az ügyvéd kérdésére, mikor az azt feszegette, a levél olvastán mit jelentett számára az, hogy P. meg fogja keresni. A vádlott a tárgyalóteremben bocsánatot kért tőle.

Törvények, „hülye törvények”

A szabálysértést kiszabó rendőrnő azért is tartott P.-től, mert olyasvalakinek látta, aki „törvényen kívüli”, nem veszi komolyan a szabályokat. A P.-ről készült – némi nárcisztikus személyiségzavaron túl kóros állapotot egyébként nem találó – igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény is tesz ilyen jellegű észrevételt. A vádlott szerint nem igaz, hogy ne tisztelné úgy általában a törvényeket. „A diktatúrákkal és a hülye törvényekkel szemben polgári engedetlenségi attitűdöm van valóban” – szerinte csak erről van szó. Azt mondta, már az előző rendszerben is gondja volt abból, hogy szamizdat kiadványokat szerzett be, és Szabad Európát hallgatott. Most az Orbán Viktor elleni tüntetések rendszeres résztvevője.

P. ellen nem az az egyetlen folyamatban lévő eljárás, amelyben a pénteki tárgyalást tartották. Egy másik bíróságon három különböző eset kapcsán garázdaság, testi sértés és rongálás miatt kezdődött ügye, hosszabb ideig bűnügyi felügyelet alatt is állt, de a házi őrizetét nemrég megszüntették. A PKKB bírája pénteken döntött arról, hogy az ügyeket egyesíti, legközelebb tehát már az összes vádpont tárgya lesz a május 10-re kitűzött, következő tárgyalásnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!