Miért kommunikálja azt a kormány, hogy az Európai Bíróság döntése összefüggésben van a melegellenessé térített gyermekvédelmi törvénnyel?

2022. február 16. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

Még egyszer megkérték Gulyást, magyarázza el, miért beszél erről a kormány a jogállamisági ügyben. A miniszter azt mondta, hogy „négy országgal nem állapodott még meg az Európai Bizottság a helyreállítási alapról (RRF-ről), mi vagyunk az egyik. Kidolgoztuk a megállapodást, a Bizottság elnöke Budapestre jött. Majd elfogadtuk a gyermekvédelmi (homofób – a szerk.) törvényt, és visszalépett ettől. Ez ténykérdés” – kezdte érvelését a miniszter. Szerinte az összes nyugati lapban ezt komoly jogállamisági problémaként írták le. „Ezen kívül a Bizottság indított ellenünk a konkrét ügyben egy kötelezettségszegési eljárást.

Természetesen a rendelet mától alkalmazható, hogy a Bizottság hogyan és mint fogja alkalmazni…, reméljük, hogy a törvény betűje szerint. Ma az egyetlen olyan vita, ami pillanatnyilag EU-s források visszatartásával jár, az a gyermekvédelmi (homofób – a szerk.) törvény (körül van).” A Financial Times kérdése az volt: volt-e megegyezés a magyar kormány és az uniós partnerek között arról, hogy a jogállamisági feltétel élesedése ne történjen meg a magyar választások előtt. Gulyás azt mondta:

„Ilyen megállapodásról nem tudok, de az eljárási határidők ismertek, ez nem tud élessé válni a választások előtt. Utána is csak akkor, ha a másik oldal jut hatalomra.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!