Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a férfira, aki rátámadt egy szerinte leszbikus párra

2022. február 16. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hangosan szidalmazott két, egymást átkarolva sétáló nőt, majd egyiküket meg is lökte – közölte az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség szerdán.

A vádirat szerint a 44 éves férfi tavaly július 28-án este Budapesten, az Izabella utca és az Andrássy út sarkán meglátott két nőt, akik „szexuális irányultságukat nyíltan felvállalva, egymást átkarolva sétáltak”.

A vádlott a sértetteket szexuális irányultságuk miatt hangosan szidalmazni kezdte, trágár szavakat használva kiabálta nekik, hogy menjenek át az út túloldalára. Ezután az egyik nőt hátulról, a vállánál meglökte, ennek következtében a sértettek az út szélén parkoló kocsik közé sodródtak.

A tavaly nyári támadásra másfél hónappal azután került sor, hogy a fideszes kormánytöbbség – a Jobbik támogatása mellett – megszavazta a gyermekvédelminek indult, ám melegellenes részekkel kiegészített törvényt, amelynek eredeti célja a pedofíliával kapcsolatos büntetések szigorítása volt.

A homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényről itt olvashatja magyarázó cikkünket.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 44 éves férfit közösség tagja elleni kétrendbeli erőszak bűntettével vádolja – amit az egyik sértett sérelmére bántalmazással követett el –, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A közösség elleni erőszakot a törvény súlyosan bünteti: a bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az elkövető a sértett valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása – így köztük szexuális irányultsága – miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy a sértettben riadalmat keltsen.

Még súlyosabban, 1–5 év szabadságvesztéssel büntetendő az, aki ilyen indíttatásból a sértettet bántalmazza is – jelezték az ügyészségi közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!