Méhkeréken időközi választás lesz, de csak egy kicsit később

2022. február 10. – 14:11

Méhkeréken időközi választás lesz, de csak egy kicsit később
Tát Margit, Méhkerék polgármestere Fotó: Tét Margit FB-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Ha megérkezik az írásbeli ítélet is, elindul a folyamat.

Egymásnak látszólag ellentétes információk jelentek meg arról, hogy várható-e a Békés megyei Méhkeréken időközi választás.

A Magyar Narancs arról írt, hogy mivel jogerős ítélet született a Méhkeréket vezető fideszes Tát Margit és hét társa ellen költségvetési csalási ügyében (az ügy szerint a település egy 31 millió forintos bűnmegelőzési programot papírozott le, de valójában az elkönyvelt események nem valósultak meg), a polgármester nem maradhat tovább a település élén.

A polgármester azonban a Facebook-oldalán ezt közölte:

„A mai napon megszületett a bíróság jogerős döntése, amely kevés módosítással helyben hagyta az első fokú ítéletet. Nem tehetek mást, a döntést tudomásul veszem. Mindezek mellett viszont folytatom a megkezdett munkát Méhkerékért és mindazokért, akik megtiszteltek bizalmukkal.”

Elértük telefonon Tát Margitot, hogy segítsen feloldani az ellentmondást, le kell mondania, vagy folytathatja a munkát.

Tát Margit megerősítette számunkra, hogy valóban lesz időközi választás. Mint állította,

a róla megjelent cikk sok valótlan következtetést tartalmazott, de azt elismerte, hogy amennyiben írásban is megérkezik az ítélet, akkor a településen el kell indítani az időközi választás előkészítését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!