2021-ben még mindig kisebbek voltak a dugók Budapesten, mint 2019-ben

2022. február 10. – 05:00

2021-ben még mindig kisebbek voltak a dugók Budapesten, mint 2019-ben
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Éves szinten még mindig nem érte el a városszerte mért forgalom a 2019-es szintet Budapesten – áll a TomTom Traffic Index 2021-es kiadásában. Az autónavigációs eszközöket gyártó cég a korábbi évekhez hasonlóan ismét összegyűjtötte, hogy milyen változások voltak a világ négyszáz nagyvárosának közúti közlekedésében, köztük Budapesten, összehasonlítva 2019 és 2020 adataival.

Az index szerint 2021-ben a globális torlódások szintje változott és enyhén nőtt 2020-hoz képest, de összességében alacsony maradt. Tavaly az idei kiadásban szereplő 404 városból 70 város zsúfoltsága haladta meg a 2019-es referenciaértékeket. Ez azt mutatja, hogy a forgalom többé-kevésbé kezd visszaállni a (járvány előtti) normál kerékvágásba.

Forrás: TomTom
Forrás: TomTom

Budapesten 2020-hoz képest nőtt az utakon a torlódás, de nem érte el a járvány előtti, 2019-es szintet. A GPS-es adatok szerint az átlagos utazási idő napi 2 perccel nőtt. (Az átlagos torlódási szint 2021-ben átlagosan 30 százalék volt a magyar fővárosban. A 30 százalékos torlódási szint azt jelenti, hogy az utazási idők átlagosan 30 százalékkal hosszabbak, mint a torlódásmentes alaphelyzetben, azaz egy 30 perces út 9 perccel tovább tart, ha a torlódás mértéke 30 százalék.

A munkanapokon mért csúcsidőszakok is eltérően néztek ki a korábbi évekkel összehasonlítva, a weboldalon interaktív grafikon segít összevetni a különböző hónapokat.

A legzsúfoltabb nap tavaly október 6-án, szerdán volt, amikor 53 százalékos torlódási szintet mértek egész Budapestre vetítve. A hétköznapi reggeli csúcs a fővárosban 7-től 9-ig tart, délután pedig 4-től 6-ig – kivéve pénteken, amikor délelőtt 10-20 százalékkal kisebb dugó, délután pedig korábban, 2-kor kezdődik és elhúzódik 5-ig.

2021-ben egy budapesti autós 121 órát, azaz 5 napot és 1 órát töltött dugóban az év során, ami 1 nappal és 7 órával kevesebb, mint 2019-ben – összesíti az index a tavaly elpazarolt időt.

Tavaly május–júniusban a Fidesz és több, a kormánnyal kevésbé kritikus lap is általános témává tette, hogy Budapesten hatalmas a dugó a főpolgármester által meggondolatlanul elindított felújítások, útlezárások miatt. Azonban már az akkori adatokból is látszott, hogy a normál időszakhoz viszonyítva – megnőtt autóhasználat mellett – nem volt kiugróan nagy a dugó nyár elején Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!