Jelentős terhelésre is felkészültek az új pedofil-nyilvántartásnál

2022. február 1. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

A várakozásoknak megfelelően működésbe lépett kedden a pedofil-nyilvántartásként emlegetett adatlekérdezési lehetőség az Ügyfélkapu felületén. Az újdonság lényege, hogy rá lehet keresni név alapján, van-e egy adott embernek gyerek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény a rovásán, pontosabban volt-e ilyen ügy miatt jogerősen elítélve. A használat mikéntjéről, szabályairól és korlátairól hétfői cikkünkben, itt olvashat részletesen.

A kereső a magyarorszag.hu oldalról, a család menüponton keresztül, onnan a gyemekvédelem almenüben érhető el, ez alatt a cím alatt: „a gyermeket sértő nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyekre vonatkozó adatok megismerhetővé tétele”.

Ide kattintva meg lehet találni az ingyenes szolgáltatás részletes leírását, többek között hogy kik jogosultak lekérdezést indítani (olyan nagykorú személy igényelhet adatot, aki gyerek hozzátartozója, vagy gyerek nevelését, felügyeletét, gondozását látja el), hogy pontosan mi az ügymenet, milyen adatokra lehet számítani találat esetén, a jogszabályi hátteret.

Az ügyintézés indítása gombra kattintva az embernek nyilatkoznia kell, hogy jogosult az adatlekérésre. Itt figyelmeztetnek arra, hogy a megismert információkat tilos nyilvánosságra hozni, adatbázisba rendezni, képernyőfotót készíteni róluk.

Külön kiemelik, hogy az adat jogellenes megismerését, felhasználását a törvény bünteti, és a különleges személyes adattal visszaélés bűncselekményének elkövetője akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Aki jogosultnak mondja magát, annak a következő lépésben nyilatkoznia kell arról négy lehetőség közül választva, hogy milyen célból szeretne rákeresni egy adott névre. A nem túl konkrét válaszlehetőségek között van például, hogy „a védendő személlyel közvetlen kapcsolatban álló személy ellenőrzése érdekében”, de van egy még általánosabb, „egyéb” típusú válaszlehetőség is. Ezután jön fel az a felület, ahová a konkrét nevet be lehet írni.

Ha kell, bővítik a kapacitást

A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya kedd délelőtt válaszolt a Telex kérdéseire az új szolgáltatással kapcsolatban.

A minisztérium tájékoztatása szerint a fejlesztést az IdomSoft Zrt. végezte, összesen bruttó 80 millió forintba került. „Mivel a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatás, illetve az azon keresztül elérhető elektronikus azonosítási szolgáltatások kiemelt fontossággal bírnak, a háttér infrastruktúra tekintetében már most rendelkezésre áll a megfelelő kapacitás, melynek köszönhetően egy esetleges jelentősebb mértékű terhelés esetén is biztosítható a felület elérhetősége, az ott megtalálható szolgáltatások elérése” – írták. Hozzátették, hogy amennyiben az indokolt, a kapacitásbővítés lehetősége biztosított.

Vízjelezték a fotókat, szöveget másolni nem lehet

Az esetleges visszaélésekkel kapcsolatos kérdésünkre a Belügyminisztérium azt válaszolta:

Alapvetően az egyes személy saját, büntető jogi felelősségük tudatában kell, hogy a normakövető, jóhiszemű magatartást tanúsítsanak. Amennyiben nem így járnak el, úgy a büntetőeljárás jogkövetkezményéivel kell szembenézniük.

Megjegyezték, hogy minderről, tehát a jogaikról és a jogellenes magatartásokról, valamint azok következményeiről a felületen több helyen is olvasható figyelmeztetés, tájékoztatás. Mivel az adatigénylés csak elektronikus azonosítás után lehetséges, és az egész folyamatot naplózzák, az igénylő és a tevékenysége „indokolt esetben” visszakövethető.

A megismert információk jogellenes nyilvánosságra hozatalát igyekeznek azzal is gátolni, nehezíteni, hogy szövegkijelölés nem lehetséges, a fényképeket pedig olyan vízjelezéssel látták el, amelyekből az adatigénylő neve, az adatigénylés időpontja is kiolvasható azon a tényen túl, hogy a fotó erről a felületről származik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!