Azt a kevés jeget is elpusztította a viharos szél, ami eddig kialakult a Balatonon

2022. január 30. – 19:37

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen apokaliptikus állapotokat hozott a viharos szél az egész ország területére vasárnap, a porviharoktól kezdve a vasúti közlekedést hátráltató leszakadó felsővezetékekig egy rakás kellemetlenséggel kellett szembenéznie ma az embereknek. A Balaton egyes részein kialakult vékony jégréteg is megadta magát a szélnek, ami pár óra alatt semmivé is lett – írja az Időkép.

Az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat az ország számos térségére adott ki narancs riasztást, a tűzoltók a kora délutáni órákig már több mint hatszáz riasztást kaptak a fővárosban és az ország több megyéjében kidőlt fák és megrongált épületek, autók miatt. A Balatonon viharos északnyugati szél egyre inkább feldarabolta, majd a déli part felé tolta a jégtáblákat, amelyek még kisebb darabokra törtek szét.

Az Időkép azt írta, hogy a Balatonnál a legerősebb széllökések a 70-80 km/h-is meghaladták ma, a Fonyód, Várhegyen lévő magassági szélmérőjük pedig 97 km/h-t mért kora délután.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!