Már több mint hatszáz riasztást kaptak a tűzoltók a viharos szél miatt

2022. január 30. – 10:28

Már több mint hatszáz riasztást kaptak a tűzoltók a viharos szél miatt
Az út közepén „kinőtt” egy fa az aszfaltból a II. kerületi Csermely utcában – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: Továbbra is folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán a tűzoltók az ország több megyéjében – írja délutáni közleményében a katasztrófavédelem. A viharos erejű szél miatt országosan már több mint hatszáz bejelentés érkezett több megyéből és a fővárosból. Elsősorban kidőlt fák, leszakadt ágak, megrongálódott épületek miatt érkeznek bejelentések a műveletirányítási ügyeletekre, több helyszínen dolgoznak a megyék hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltóegységei.

Budapest XIII. kerületében, a Tüzér utcában egy épület teteje, míg Dunakeszin, a Wass Albert utcában egy társasház bádoglemeze rongálódott meg. A Pest megyei Gyömrőn, a Köztársaság utcában egy kétszintes családi ház tűzfalát döntötte meg a viharos szél. Monoron, a Pilisi úton autóra és kerítésre dőlt egy fa, míg a Bajza utcában egy lakóház kéményét rongálta meg a viharos szél. Bács-Kiskun megyében Kecskeméten, a Csabay Géza körútra riasztották a tűzoltókat, ahol egy negyven négyzetméteres sátrat borított fel a szél. Fejér megyében is több helyszínen dolgoznak a tűzoltók. Dunaújvárosban, a Béke téren egy közlekedési lámpa szakadt le, Gárdonyban, a Kőrösi Csoma Sándor téren egy lakóház kéménye mozdult el. Jász-Nagykun-Szolnok megyében például Karcagon, a Diófa utcában dolgoznak a tűzoltók, ahol egy lemezgarázst mozdított el a szél. Csongrád-Csanád megyéből is egyre több bejelentés érkezik a viharos időjárás miatt. Hódmezővásárhelyen, a Medgyessy Ferenc utcában egy veszélyesen megdőlt fa miatt kértek segítséget, a Vidacs utcában pedig egy tűzfal rongálódott meg.

Délelőtt írtuk: Rövid időn belül több mint ötven helyre riasztották Budapest hivatásos és önkéntes egységeit a viharos erejű szél okozta károk miatt – írja a katasztrófavédelem.

Néhány példát is írtak arról, vasárnap délelőtt tíz óráig milyen teendőket adott a viharos szél:

  • a XXI. kerületben autóra dőlt egy fa a Rakéta utcában,
  • a II. Rákóczi Ferenc úton egy társasház bádoglemezét bontotta meg a szél,
  • a Kiss János altábornagy utcában a lemeztetőt rongálta meg,
  • az I. kerületben úttestre dőlt egy fa, amely akadályozza a forgalmat,
  • a XXIII. kerületi Vetés utcában villanyoszlopot döntött ki a szél,
  • a Kenyér utcában egy veszélyesen megdőlt fát távolítanak el a tűzoltók,
  • a XI. kerületi Naprózsa utcában egy oszlop megdőlt,
  • a XVIII. kerületi Endrődi Sándor utcában megbontotta a szél egy családi ház tetejét.
Letört faágak Budapesten, a Mexikói út és az Újvilág utca sarkán – Fotó: Balogh Zoltán / Telex
Letört faágak Budapesten, a Mexikói út és az Újvilág utca sarkán – Fotó: Balogh Zoltán / Telex

Az egységek folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán, de mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú, narancs riasztást adott ki több megyére a viharos, helyenként akár a 100 kilométer per órát meghaladó széllökések miatt, feltehetően a nap további részében is sok dolguk lesz a tűzoltóknak.

A katasztrófavédelem tanácsa alapján a ház környékéről érdemes összegyűjteni és fedett helyre vinni mindazokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat és kárt okozhat velük. Az erős szélben kidőlő fák elszakíthatják az elektromos vezetékeket, ha bárki ilyen elszakadt vezetékkel vagy más veszélyes helyzettel találkozik, hívja a 112-es segélyhívó számot, kérik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!