Orbán az orosz-ukrán konfliktusról: Mi a békében vagyunk érdekeltek

2022. január 28. – 08:02

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar közvélemény pontosan tudja, hogy bennünket nem lehet sehova odarendelni. „Magyarország egy szuverén ország, a kormánya is szuverén, és a vezetője is szuverén módon viselkedik” – mondta Orbán arra a kritikára, hogy Putyin Moszkvába rendelte. A miniszterelnök kedden utazik Oroszországba tárgyalni az orosz elnökkel.

2010 óta minden évben volt orosz-magyar csúcstalálkozó, kivéve a járvány első évében. Ezeken a találkozókon Magyarországnak mindig vannak világos céljai – mondta a miniszterelnök. A kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolat most a legfontosabb, Orbán szeretné megnövelni az orosz-magyar gázmegállapodásban rögzített és biztosan szállítandó gázmennyiséget. Az élelmiszeriparban és turizmusban is van együttműködés, sőt, űregyüttműködésről is tárgyal Putyinnal.

„Nyilván nem tudjuk elkerülni, hogy beszéljünk az európai biztonsági helyzetről, ahol Magyarország álláspontja teljesen egyértelmű (…). Mi a békében vagyunk érdekeltek” – mondta a miniszterelnök az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban. Hozzátette, keddi tárgyalás előtt egyeztet Magyarország nyugati szövetségeseivel, a NATO és az Európai Unió meghatározó politikusaival.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!