Márki-Zay Londonban Bajnai Gordonnal is találkozott

2022. január 28. – 23:43

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt Londonban találkozott Bajnai Gordonnal is, közölte az Egységben Magyarországért sajtóosztálya. Hozzátették: nem merült fel, hogy Bajnai feladatot vállalna Márki-Zay kormányában.

A volt kormányfő Londonban él és dolgozik, Márki-Zay pedig az ott élő magyar közösséget látogatta meg. „Természetes, hogy a volt és a leendő miniszterelnök találkozik, és eszmét cserélnek az ország helyzetéről és kilátásairól. Magyarország egykori miniszterelnöke egy válság közepén vette át az országot, teljesítményét pedig még az olyan politikai ellenfelei is elismerték, mint Orbán Viktor” – írták.

A találkozóról Márki-Zay is beszámolt a Facebook-oldalán, úgy fogalmazott, „Én egy olyan politikai kultúra megteremtésén dolgozom, ahol természetes, hogy jobb és baloldali közéleti szereplők leülnek, és beszélnek egymással. Ahol tiszteletet adunk a tudásnak és a teljesítménynek, ahol igyekszünk a mások tapasztalatából is tanulni, mert máshogy nem lehet felemelni ezt az országot.”

Márki-Zay Péter szerdán a világhírű londoni Chatham House külpolitikai intézetben beszélt, majd este két órán keresztül válaszolt az angliai magyarok kérdéseire egy luxus esküvő- és konferencia-helyszínként hirdetett palotában. Helyszíni riportunkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!