Tram-train: kétóránkénti járat, pótlóbusz, pótlóvillamos, átszállás és teljesen kimaradó sűrítő járatok

2022. január 25. – 22:48

Másolás

Vágólapra másolva

Két hete írtunk a tram-trainről, amikor kiderült, valami eléggé félrement a tervezett járatsűrítésnél: januártól csúcsidei 20 perces követési időkről volt korábban szó, ám továbbra is óránként járnak a vasútvillamosok, néhány plusz járat lesz csak reggel és délután. Hát az a járatsűrítés most újabb csapást kell, hogy elszenvedjen.

A Mávinform friss posztja szerint ugyanis „január 26-án, szerdától a tram-train járatok kétóránként Hódmezővásárhely vasútállomás és Szeged vasútállomás között, a teljes útvonalon közlekednek: a menetrend szerinti indulási idők alapján páratlan órában a Hódmezővásárhelyről, míg páros órában a Szegedről induló vasútvillamosokkal lehet átszállás nélkül utazni.

„A rákövetkező órában pótlóbusz és villamos közlekedik a tram-train helyett, egyszeri átszállással. Az utasoknak – főként a csúcsidőkben – a közúti menetidők és az átszállások miatt hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.”

A poszt ezután részletezi, melyik irányba, mikor is indulnak a járatok, majd hozzáteszik, milyen járatok maradnak ki teljesen:

„nem közlekednek a reggeli és délutáni, esti sűrítő járatok, amelyek Hódmezővásárhely vasútállomásról 6:46-kor, 15:08-kor, 17:08-kor és 19:08-kor, illetve Szegedről 14:01-kor, 16:01-kor, 18:01-kor indulnának”.

Korábban megírtuk, eddig is azért járt csak óránként a vasútvillamos, mert egyszerűen nem tudtak elegendő járművet befogni, azokon ugyanis folyamatosan meghibásodások léptek fel. A Szegeder információi szerint hiába várta a szakma is a januári üzembővítés bejelentését, a Stadler által gyártott járművek nagyobb része még mindig nem képes megbízható üzemelésre különböző hibák miatt.

Lázár János egyébként egy hete tett ki videót a tram-trainról, utazás közben beszélt arról, hogy népszerű, sokan használják, de dolgozni kell még a menetidő javításán. Szerinte meg kell fontolni, hogy Szegeden a jövőben hány helyen álljon meg vasútvillamos.

Hogy a mostani újabb kellemetlenségeknek mi az oka, a Mávinform posztjából nem derül ki. Hogy mi is az a tram-train, kinek az ötlete volt mindez, miért került végül az eredeti becslés ötszörösébe, arról ebben a cikkben írunk részletesen. Stábunk a helyszínen követte az indulást, a vasútvillamos első napjáról részletes videót is készítettünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!