Minden iskolában, óvodában lesz a súlyos allergia kezelésére szolgáló injekció Gyulán

2022. január 25. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Valamennyi gyulai oktatási intézménybe még a héten kiviszik a súlyos allergiás reakciók gyors kezelésére szolgáló EpiPen injekciót. Budapesten január közepén hunyt el egy hétéves gyerek ilyen allergiás reakció miatt.

Az EpiPen (30 kilogramm fölött) és az EpiPen Junior (15–30 kilogramm között) rovarcsípések vagy marások, ételek, gyógyszerek és egyéb allergének által kiváltott súlyos allergiás reakciók, valamint fizikai terhelés hatására fellépő vagy ismeretlen eredetű anafilaxia sürgősségi kezelésére alkalmazható oldatos injekció – közölte Görgényi Ernő (Fidesz–KDNP) polgármester az MTI tudósítása szerint sajtótájékoztatón.

Kifejtette, az önkormányzati Egészséges Városért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Abdulrahman Abdulrab Mohamed főorvos tavaly kezdeményezte, hogy az „életmentő szerből” – fenntartótól függetlenül – mind a 27 gyulai közoktatási intézmény szerezzen be. Emlékeztetett arra, hogy január közepén elhunyt egy hétéves gyerek Budapesten, miután súlyos, mogyoróérzékenység okozta allergiás reakció lépett fel nála. A javaslatot jóváhagyták, és egyenként 16 ezer forintért megvásárolták a szert – tette hozzá Görgényi Ernő.

Mint írtuk, a Gyermekmentő Alapítvány szerint kalciummal nem lehetett volna megmenteni a 7 éves kisfiú életét, adrenalinos „toll” kell ilyenkor – az EpiPen ilyen eszköz.

Abdulrahman Abdulrab Mohamed elmondta, lesz két, hatóanyag nélküli oktatótoll is, amellyel megtanítják az EpiPen használatát az intézményekben dolgozóknak. Hangsúlyozta, a szert szobahőmérsékleten, saját dobozában, fénytől elzárva kell tárolni. Körülbelül egy évig használható fel, a lejárati idő előtt újat szereznek be belőle. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, Gyulán egy gyermekről tudnak, akinél darázscsípés után lépnek fel súlyos reakciók; nála saját használatú EpiPen is van.

Görgényi Ernő emlékeztetett, a közalapítvány – amelynek fő feladata prevenciós, egészségmegőrző programok szervezése és lebonyolítása – korábbi javaslatára már több defibrillátort szereztek be, és általános iskolákban elindították a lisztérzékenységi szűrést. Hozzátette, tudomása szerint ez az önkormányzati program egyelőre egyedülálló Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!