Pócs János azért nem vitázik az ellenzéki kihívójával, mert a kormánnyal már volt egy jó és nyerő vitája

2022. január 21. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Vitára hívták a fideszes Pócs János országgyűlési képviselőt és az ellenzéki kihívóját, Kertész Ottót Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de Pócs egészen sajátos érvekkel utasította vissza a felkérést, írja a Magyar Narancs.

A vitát a Mindenki Magyarországa Mozgalom ifjúsági tagozata, a Minden Fiatal Magyarországa szervezte volna, a tervük az volt, hogy az egymástól ideológiailag és politikailag távol helyezkedő két politikus ütköztesse az érveit.

Pócs később a Jászsági Térségi Televízióban magyarázta meg, miért nem áll ki vitázni. Több érve is elhangzott.

  • Szerinte ő már egészen 2010 óta mindenkivel vitatkozik.
  • Kihívója, Kertész Ottó azt mondta, hogy ők jó barátságban vannak, Pócs szerint „hát akkor ezt ne rontsuk el”.
  • Az ellenzéki összefogásnak, „a hatpárti egyvelegnek” egymással kellene vitatkoznia.
  • Végül azt mondta, „egyébként én a vitát vállalom, az elmúlt egy hónapban a Jászság érdekében 1,3 milliárd forintért vitatkoztam a kormánnyal, és nyertem. Ez egy jó vita volt szerintem”.

Közben Márki-Zay Péter is vitára hívta Orbán Viktort, mire Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy reagált: Gyurcsány a főnök, beosztottal nincs értelme vitatkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!