A havi félmillió akkor is jár, ha még egyetlen diák sem utazhatott külföldre nyelvet tanulni

2022. január 21. – 06:40

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig összesen 18 millió forintnyi fizetést vehetett fel Bartos Mónika fideszes képviselő arra, hogy elősegítse a magyar diákok külföldi nyelvtanulását, pedig a kinevezése óta senki sem tudott útnak indulni a járvány miatt, írja a 24.hu. Tavaly meghosszabbították a megbízatását.

A politikus hivatalosan a „9. és 11. évfolyamos tanulók célnyelvi országba történő tanulmányútjai előkészítésével és koordinációjával kapcsolatos feladatok ellátásért” felel. Ezt a programot még 2019 februárjában jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Bartos Mónikát két hónappal később nevezték ki a posztra. A munkáért havi félmilliót kap, és egy szolgálati autót is adtak neki.

A lap megkérdezte Bartos Mónikát, hogy miben merült ki miniszteri biztosi tevékenysége, és nem érzi-e fölöslegesnek az eddigi közreműködését, de nem válaszolt.

Erre a programra a kormány 90 milliárd forintos keretet különített el, ebből csaknem 140 ezer diák utaztatását és tanulását tervezték támogatni. Az angol nyelvű képzéseknél Anglia, Írország és Málta, a német nyelvűeknél pedig Ausztria és Németország szerepelt a célországok között, de Franciaországba és Kínába is utazhattak volna a diákok.

A Telex több olyan iskoláról is tudott, ahol már meghirdették a tanulók között az idei lehetőséget, az egyik iskola igazgatója körlevélben értesítette a diákokat. Két hete mégis lefújták az idei programot.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy éppen egy ilyen program tudná leginkább a diákok nyelvtudását erősíteni. Szakértők szerint azok profitálhatnak többet a kéthetes kurzusokból, akik már legalább középfokon beszélik az adott nyelvet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!