Idén sem mehetnek a középiskolások ingyen külföldre nyelvet tanulni

2022. január 8. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány miatt újabb egy évvel elhalasztják a középiskolások ingyenes külföldi nyelvtanulását, ezt a programért felelős miniszteri biztos, Bartos Mónika mondta a Magyar Nemzetnek.

Orbán Viktor 2019. februári évértékelőjén jelentette be, hogy minden 9. és 11. évfolyamos tanuló ingyen mehet kéthetes nyári külföldi nyelvtanfolyamra. A koronavírus miatt aztán sem tavalyelőtt, sem tavaly nem jutottak el a diákok külföldre, hogy ott csiszolhassák uniós szinten is sereghajtó idegennyelv-tudásukat, és már idén sem mehetnek. Talán jövőre.

Pedig a Telex több olyan iskoláról is tudott, ahol már meghirdették a tanulók között az idei lehetőséget, az egyik iskola igazgatója körlevélben értesítette a diákokat.

Az eredetileg tervezett évi 90 milliárd helyett idén már csak 70 milliárd forint szerepelt a költségvetésben a programra.

Egy 2019-es felmérés szerint az érintett 140 ezer diák közül csak 90 ezren éltek volna a lehetőséggel, és szinte mindannyian csoportos úton vettek volna részt. Ilyen esetben az iskoláknak nyolc diákra egy kísérőtanárt kellene találniuk.

Arról, hogy pont egy ilyen program tudná leginkább a diákok nyelvtudását erősíteni, megoszlanak a vélemények, szakértők szerint azok profitálhatnak többet a kéthetes kurzusokból, akik már legalább középfokon beszélik az adott nyelvet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!