A nyelvtanárok idő előtt elveszik a gyerekek kedvét már attól is, hogy belekezdjenek a mondatba

2021. május 31. – 19:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A harmincötezer reális becslés, mondja Győr egyik legnagyobb nyelviskolájának vezetője – ennyi diploma bennragadhat, ha az Innovációs és Technológiai Minisztérium idén nem hirdet amnesztiát, ahogy tavaly tette. Nagy Ottó harminchat éve alapította iskoláját, 1985-ben hét évet jósolt maguknak, azt gondolta ugyanis, hogy az állami nyelvoktatás ennyi idő alatt utoléri őket. Most azt mondja, soha ilyen jó kilátásaik nem voltak, s ez nem öndicséret, sokkal inkább kritika a rendszernek, amely ugyan megkövetelné a diploma mellé a nyelvvizsgát, de nyelvet jól beszélni nem tanít meg. Nagy Ottó még így is igazságtalannak tartana egy újabb amnesztiát.

A mai negyvenes győri generáció az orosz, német vagy angol nyelvvizsgáját a budapesti Rigó utca mellett nagyrészt helyben, az IHH-ban szerezte meg. Ezt a nyelviskolát alapította Nagy Ottó. „Amikor még a Rábában gépészmérnökként dolgoztam, és szembesültem azzal, hogy az orosztudásom kevés, hisz a szakirodalmat németül vagy angolul kellene olvasnom, nekiálltam én is nyelvet tanulni. Nyilván már jóval előbb meg kellett volna szereznem ezt a tudást, de nekem ez jutott. Ilyen helyzetnek nem kellene már előállnia 2020 környékén!”

Pedig ez van, szögezi le az igazgató, aki szerint a nyelvvizsgát nem is a végzős egyetemistáktól, hanem már a középiskolásoktól meg kellene követelni. „Az egyetemeket sokszor támadják, hogy miért nem tanítják meg a hallgatóikat középfokon beszélni, de addigra már nem dativoknál (német nyelvben a részeseset) kellene tartani, hanem ott, hogy az egyetemisták a szaknyelvet tanulják.”

Kezdjük a tanárképzéssel

Ennél a pontnál bizonyára sok szülő és huszonéves fiatal elbeszélgetne Nagy Ottóval a „Mégis hogyan?”-ról, ezt megelőzendően azonban hozzáteszi: „Nem a diákok, s nem is a szülők felelősek ezért.” Az alapoktól kellene szerinte mindenen változtatni: „Az én húgom orosztanárként végzett, s mielőtt tanítani kezdett, egy évet Oroszországban töltött, ott is egyetemen tanult, hogy a nyelvet valóban anyanyelvi szinten tudja. Ma ilyen nincs. Pedig már azok a kéthetes, államilag finanszírozott turnusok is segítenének, amelyekre – most hallottam – a jövő nyártól valóban jelentkezhetnek a diákok, s velük a tanárok is. De sajnos jellemző, amit az egyik vezető győri gimnáziumban tanuló diák szüleitől hallottam: az osztály azért nem jelentkezhetett csoportosan a külföldi nyelvoktatásra – még a Covid-járvány előtt –, mert a tanáruk kijelentette, hogy ő nem viszi el őket, erre aztán nem kötelezhetik. Sokszor előfordul az is, hogy a külföldi lehetőségekkel élő diák többet tud, jobb kiejtéssel beszél, mint maga a tanár, aki elvileg tanítja neki a nyelvet. Ez kinek jó?”

Nagy Ottó, a győri IHH alapítója – Fotó: Telex/Sudár Ágnes

Nyelvi sávok, tanári alkalmasság

A kérdés nyilván költői, a válasz azonban nem, amely már arra a felvetésre vonatkozik, hogy hol rontjuk el. „Mennyi hely van arra, hogy ezt kifejtsem?” – kérdez vissza, aztán belekezd: „Az iskolákban, mint régen, nyelvi sávokban kellene tanítani. Ami azt jelenti, hogy mondjuk kedden és csütörtökön délelőtt tíztől délig mindenkinek nyelvórája van. Ezek után a diákokat nyelvtudásuk alapján csoportokba osztanák – kisebb létszámúakba, mint most teszik –, így mindenki hasonló tudásszintű gyerekekkel tanulna együtt.”

„És ha már itt tartunk: legutóbb önismereti kurzust szerveztünk, s ott a diákok elmondták, a harmadik jelentkezés után biztosan nem teszik fel negyedszer is a kezüket, mert a tanár – s ez nyilván a gyengébb nyelvtudású gyerekre vonatkozik – minden hibájuknál megállítja őket és kijavítja. Ha azt kérdezi, hogy a magyarok hány százaléka tud egyáltalán beszélni idegen nyelven, akár hibákkal is, a válaszom az, hogy jó, ha tíz-tizenöt százalékunk meg mer szólalni. Idő előtt elveszik a kedvüket már attól is, hogy belekezdjenek.”

Nagy Ottó pontosan tudja, hogy ezek a mondatok nem lesznek szimpatikusak a kollégái számára, de belevág a folytatásba: „Az előbb magáról a tanításról beszéltem, de a legfontosabb maga a tanár személye. Egy német iskolával együtt készítettünk felmérést arról, hogy a pályán lévő pedagógusok hány százaléka nem alkalmas a mai kor szerinti oktatásra. Hasra ütésre én előzetesen ötven százalékot mondtam, de a vége nyolcvan lett. S tudja, mi volt a legdöbbenetesebb? Mivel a felmérést a diákok és a szülők mellett a tanárok bevonásával készítettük, ezért ők is válaszoltak, s ugyanilyen arányt mondtak. Nyolcvan százalékot! Persze nem magukról állították ezt, hanem szaktársaikról, de ők is azt mondták, hogy tízből nyolc tanárnak nem naprakész a tudása, nem kellene, hogy tanítson.”

Hétből így lett 36 év

A magánnyelviskola vezetője anno hét évet jósolt maguknak, most nyugodtan hátradőlhet(ne), hisz munkájuk ezek szerint biztosan lesz egy ideig. „Ha a reformokat – a tanárképzésben és magában a nyelvoktatásban – ebben a pillanatban el is kezdenénk, akkor is tizenöt év kell, amíg látható eredménye lesz.” Azt is állítja, hogy a negyvenes-ötvenes generációnak jobb, illetve alaposabb ma a nyelvtudása, mint a mostani tizenéveseknek.

„Három olyan csoportunk is indult idén, amelyekbe hirdetés nélkül jöttek a diákok. Azt mondták, az iskolában nem tudnak megtanulni egyetlen nyelvet sem, de nekik szükségük lenne rá. Ha minden ideálisan működne, akkor ők már az általános iskola ötödik osztályára egy nyelvből biztos alapokat kaptak volna, s megkezdhetnék akkor a második idegen nyelv tanulását. Ezzel szemben tudjuk, mi a valóság.”

Nagy Ottó, a győri IHH alapítója – Fotó: Telex/Sudár Ágnes

Ennél a pontnál megkerülhetetlen a kérdés, hogy szerinte így igazságos-e az egyetemistáktól nyelvvizsgát követelni. „Igazságtalannak tartanám, ha az amnesztiát idénre is kitolnák” – jön a válasz, s hozzá ismét egy példa a mindennapokból: „Egy fiatal hölgy jelentkezett nálunk, az Audiba felvételizett, s meg is kapná az állást, ha a diplomája és a nyelvtudása meglenne. Klasszikus bennragadt diplomás történet. Bevállalt mindent, hogy megszerezze a papírt. Az egyéni oktatás egy intenzív tanfolyamnál 350 ezer forinttól kezdődik, napi hat órát jelent ez az iskolapadban, s még négy óra tanulást otthon. Ő megcsinálta. Egy átlagos gyerek esetében a szülők milliós tételt fizetnek ki, míg a hosszú évek során megszerzi a nyelvvizsgát. Ezeket a példákat látva ön igazságosnak tartaná, ha azt mondanánk: tudjátok mit, mégsem kell nyelvvizsga, végül is minek egy falusi óvodában dolgozó pedagógusnak középfokon angolul vagy spanyolul beszélnie? Én azt gondolom, hogy igenis kell, s ha rendre engedünk az elvárásokból, akkor azzal azt üzenjünk, nincs is elvárás már feléd, élj, ahogy akarsz! Tavaly hetvenezren kaptak így diplomát, ha most ehhez még harminc-harmincötezer hozzájön, százezer lesz a vége. Most már publikus, hogy a diákhitel nyelvtanulásra is felhasználható, élni kell vele.”

Azért sokan reménykednek abban, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájára mégiscsak hallgat majd a kormányzat, ezt a számok is mutatják: „Tavaszig a nyelvvizsgára való jelentkezések alapján az amnesztiában még nem sokan reménykedtek. A júniusi vizsgákra májusban kell regisztrálni, s itt már kiugró a különbség. Legalább húsz százalékkal kevesebb a jelentkezők száma, vagyis néhányuk számára kinyílt Pandora szelencéje. De ezt a tetőt másodjára vissza fogják csapni, én ebben biztos vagyok.”