Senki nem tudja, elindul-e idén az ingyenes külföldi nyelvtanulás

2022. január 7. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor 2019. februári évértékelőjén jelentette be, hogy a kormány minden 9. és 11. évfolyamos tanulónak térítésmentesen kéthetes nyári külföldi nyelvtanfolyamot biztosít. A 90 milliárdos projekt levezénylésének szakmai koordinációjára a Tempus Közalapítványt (TKA) jelölték ki.

A koronavírus miatt aztán sem tavalyelőtt, sem tavaly nem jutottak el a diákok külföldre, hogy ott csiszolhassák uniós szinten is sereghajtó idegennyelv-tudásukat. A Hvg.hu utánajárt, idén vajon elindul-e a program, de nem jártak sikerrel. A mintegy 140 ezer diákot és mintegy 10–15 ezer pedagógust érintő program szervezésére pár hónap maradt.

  • Több iskolaigazgató szerint 2022 nyarán végre elindulhat a program, bár erről nem kaptak tájékoztatást.
  • Más iskolavezetők az információhiányból azt szűrték le, hogy idén sem indul el a program.
  • A Tempus Közalapítvány azt a tájékoztatást adta, hogy nem jogosult tájékoztatni.
  • Az Emmi nem válaszolt a kérdésekre, arra sem, hogy válaszol-e majd a kérdésekre.

A program mintegy 140 ezer diákot és azok családjait érinti, ők várják a választ arra, hogy négy-öt hónap múlva indul-e a program, vagy sem. A szervezést ugyanis el kellene kezdeni, még akkor is, ha a koronavírus esetleg felülírja a terveket. A TKA honlapján hozzáférhető információk szerint idén már indulhat a program, a pályázatok benyújtása azonban egyelőre még nem lehetséges.

A Telex több olyan iskoláról is tud, ahol már meghirdették a tanulók között az idei lehetőséget, az egyik iskola igazgatója körlevélben értesítette a diákokat, de konkrétumként csak a hivatalos jelentkezési oldal linkjét említette levelében. Az oldalon azt írják, hogy a tanulók a támogatást még a tervezett kiutazás előtt megkapják, így önerő, előfinanszírozás nem szükséges. A pályázat várható nyitásaként 2022. februárt jelölik meg.

Olvasónknak válaszolt a Tempus, azt írták:

A Tempus Közalapítvány nem kapott utasítást az illetékes szaktárcától a Külföldi Nyelvtanulási Program leállítására vonatkozóan, ezért a Program megvalósítása a tervezett ütemben zajlik tovább.

Az eredetileg tervezett évi 90 milliárd helyett idén már csak 70 milliárd forint szerepel a költségvetésben a programra, ami előfinanszírozott, vagyis ha megvan a fogadónyilatkozat a kinti nyelviskolától, akkor a TKA utalja az összeget. Egy 2019-es felmérés szerint az érintett 140 ezer diák közül csak 90 ezren éltek volna a lehetőséggel, és szinte mindannyian csoportos úton vettek volna részt. Ilyen esetben az iskoláknak nyolc diákra egy kísérőtanárt kellene találniuk.

Arról, hogy pont egy ilyen program tudná leginkább a diákok nyelvtudását erősíteni, megoszlanak a vélemények, szakértők szerint azok profitálhatnak többet a kéthetes kurzusokból, akik már legalább középfokon beszélik az adott nyelvet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!