Átvitték a határon, amit Varga Judit miniszter sátrából lophattak

2022. január 3. – 10:42

Átvitték a határon, amit Varga Judit miniszter sátrából lophattak
Fotó: Varga Judit hivatalos Facebook-oldala
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Amíg kenuzni voltak, értékek tűntek el a családi sátrukból: információink szerint Varga Judit igazságügyi miniszter családi nyaralását még 2020-ban a szigetközi Ásványrárón egy öttagú szlovákiai banda zavarta meg. Az elkövetők később tizenöt vádpontban 21 hasonló bűncselekménnyel kerültek bíróság elé, nemrégiben el is ítélték őket. A szigetközi határszélen nem ritka, hogy a gyors határátkelés miatt kerékpárok, csónakok vagy valamilyen értékek perceken belül egy másik országba kerülnek.

Varga Judit igazságügyi miniszter 2020 júliusában családjával táborozós kenutúrára indult a Szigetközben. Egy ásványrárói kempingben egy fa közelében verték fel a sátrukat, Varga Judit pedig közösségi oldalán posztolta is: „Magyarország csodái: kenutúra a Szigetközben; kifogtuk a dunai aranyhalat, kívántunk hármat és visszadobtuk”. Miközben a dunai ágrendszerben eveztek, a szabadság alatt jutott idő egy reggeli rádióinterjúra, és a helyi templomba is ellátogattak.

A túrázás közben azonban helyi forrásaink szerint kellemetlen incidens sértettjei lettek: egyik kempingbeli visszaérkezésükkor vették észre, hogy értékek tűntek el a sátrukból. A Szigetközben az eset után hetekig téma volt a miniszter meglopása, amiről 2020 októberében a Blikk is beszámolt – Varga Judit azonban nem nyilatkozott az esetről.

A rendőrségi nyomozás információink szerint nagy erőkkel indult meg, és alig egy hét múlva elkapták az elkövetőket. Kiderült, hogy Győr-Moson-Sopron megyében, 2020 júliusában elszaporodtak a kempingek, vendégházak, panziók vendégei sérelmére elkövetett lopások. A bejelentők legtöbb esetben arról számoltak be, hogy a sátrakból vagy a leállított, nyitott lakókocsikból, valamint az apartmanokba besurranva loptak el tőlük ismeretlenek különböző értékeket: pénzt, illatszereket, ruházati termékeket, elektronikus berendezéseket, számítógépeket, parfümöket, táskákat. Ennek a sorozatnak lett információink szerint a sértettje az igazságügyi miniszter és családja.

A nyomozók feltételezték, hogy a lopások ugyanahhoz az elkövetői körhöz köthetők: egy szlovák rendszámú járműre, és néhány olyan személyre gyanakodtak, akik ezzel az autóval több helyszínen is jártak. Az elkövetőkön végül 2020. augusztus 6-án éjjel, a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlon ütöttek rajta a rendőrök, miután egy magyar házaspár lakóautójából sportcipőt és némi készpénzt loptak.

Lefoglalták a kocsijukat, az abban talált ruhákat, telefonokat, multifunkcionális fogót, szájmaszkokat és gumikesztyűket.

A Telex dr. Gál Katalintól, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudta, hogy a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség még 2021 áprilisában vádat emelt az öt szlovák állampolgárral szemben, akik a hivatalos megfogalmazás szerint „különböző kempingekben, panziókban valósítottak meg lopásokat, lopásokhoz hasonló elkövetési magatartással kifosztásokat, készpénz-helyettesítő eszközzel és közokirattal visszaélést.” A vádirat 15 vádpontjában 21 bűncselekményt soroltak fel.

A vádemelés után a Mosonmagyaróvári Járásbíróság 2021. július 5-én előkészítő ülést tartott az ügyben, ahol az elkövetők beismerték a bűncselekmények elkövetését, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Négyüket a bíróság 3 év 4 hónap szabadságvesztésre, 5 év kiutasításra és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélte. Ötödik társukat pedig 3 év szabadságvesztésre, 5 év kiutasításra és 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet 2021. augusztus 16-án lett jogerős.

Innen is loptak: az ásványrárói kempingben is jártak a tolvajok. A miniszteri sátorból is eltűnhettek értékek – Fotó: Police.hu
Innen is loptak: az ásványrárói kempingben is jártak a tolvajok. A miniszteri sátorból is eltűnhettek értékek – Fotó: Police.hu

Határon átívelő lopás

Az északnyugati határszélen még csak nem is feltűnő egy-egy szlovák rendszámú autó a kisebb falvakban sem, hisz Rajka környékére és a Szigetközbe ezrek költöztek át Szlovákiából az elmúlt években. A határ közelsége, a gyors átjutás lehetősége sajnos a zavarosban halászókat is időnként átcsábítja. Erről beszélt a Telexnek tavaly a rajkai Hóka Ágnes, aki szerint 2020-ban a Covid és a határszigorítás után megszűnt a biciklilopás. Pozsony közelsége miatt korábban lába kélt a kétkerekűeknek, és hamar a határ túloldalán adták el őket.

Nemcsak kerékpárok, de csónakok is tűnnek el a Szigetközben; volt, aki egy csallóközi közúton megállított teherautó platóján látta viszont elkötött vízi járművét.

Az igazságügyi minisztert és családját viszont úgy tűnik, nem viselte meg különösképpen, hogy Szigetközben meglopták őket, mert közösségi oldala alapján 2021 nyarán visszatértek. Július végén Varga Judit egy kenuból posztolt, ezt írta: „Nyár, Szigetköz, család, kenuzás.”

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!