A határon inneni települések is szépen lassan Pozsony elővárosai lettek

„Az elsők közt, még 2000-ben költöztem a volt férjemmel Rimaszombatból a határ magyar oldalára, Rajkára. A most 20 éves lányom már itt született: akkor még pecsételtek az útlevélbe, félévente kellett cseréltetnem, mert betelt. Azóta is itt vagyok, nem bántam meg” – emlékezett Hóka Ágnes, aki néhány éve saját vállalkozást indított a faluban, társasházak üzemeltetésével foglalkozik. Társasház ugyanis mostanra tucatjával épült Rajkán – a Szlovákiából átköltözőknek.

„Rajkának van egy hatalmas előnye: 15 perc alatt Pozsony belvárosába jutunk autóval” – magyarázza Ágnes, aki az ELTE-n szakfordítói képesítést is szerzett, most szaktolmácsi diplomára hajt.

Schengen adta az igazi lökést

Senes Juraj 2005-ben jött Érsekújvárról (a rajkai határnál dolgozott, ott ismerkedett meg a feleségével), de ez a folyamat igazán akkor gyorsult fel, amikor 2007 végén Magyarország a schengeni övezetbe lépett, megszűntek a határok a két ország között.

A közelség mellett volt még egy hívószó, amivel az akkor alig több mint 2000-es lélekszámú falu csábított: az olcsósága – legalábbis a Pozsonyban élők számára. A szlovák főváros és Rajka között fekszik Rusovce (Oroszvár), ma már külvárosi rész. Jelenleg még mindig négyszer többe kerül ott egy telek vagy egy családi ház, mint a tőle 2 kilométerre fekvő Rajkán.

Amíg a határszéli magyar faluban 80-100 euró a telekárak négyzetmétere, addig ez Oroszváron 400-500. Ami pedig a családi házat illeti, egy 80 négyzetméteres otthon 300 négyzetméteres telekkel itt 130 ezer eurót kóstál, a határ túlfelén pár kilométerre arrébb pedig 400-500 ezret.

A haza nem eladó – csak az ingatlanok

Nem csoda, hogy 2008-tól egyre érdekesebb lett a falu a pozsonyiaknak, hisz a panelból kiköltözve a házuk áráért családi házat kaptak a Mosoni-Duna mellett, idilli környezetben. Az első beköltözők közül sokan ingatlanközvetítők lettek, kihasználva, hogy magyarul és szlovákul is beszélnek: érezni lehetett az üzlet illatát. Akadtak akkoriban ugyan még szlovákellenes fellángolások, az egyik ingatlanközvetítőnek felgyújtották az irodáját, miután felírták rá, hogy a haza nem eladó. Később ez csillapodott, hisz sokan inkább a lehetőséget látták az átköltözési-dömpingben.

Eleinte magyar ajkúak jöttek át, általában családi házat vettek, amit aztán felújítottak. Az őslakosok pedig nagyon jó árat kaptak ingatlanukért, többen abból beköltöztek a közeli Mosonmagyaróvárra. A folyamat aztán 2010 körül kezdett gyorsulni, hatalmas lett az érdeklődés a rajkai ingatlanok iránt, az ingatlanbefektetők is megérezték a lehetőséget. Sorra kezdtek kinőni a semmiből a több emeletes társasházak, ami a Szlovákiából átköltözők otthona lett. Az sem volt akadály, hogy lerobbant gazdasági épületek voltak a szomszédban, vagy, hogy az út túloldaláról tehénbőgés hallatszott. Rajka ideális és olcsó lakóhely, sőt, még a szlovákiai térerő is működik a telefonon. Egyre több helyi vállalkozás építhetett az átköltözőkre, mostanra szinte minden felirat kétnyelvű.

Többségben a szlovák állampolgárságú ovisok

Miután az óvodában megjelentek az első szlovák kisgyerekek, egy külön csoportot is kaptak: mostanra az oviban a gyerekek több mint fele szlovák állampolgár. Bár az átköltözők számára a legkapósabb Rajka, de nem állt meg itt a folyamat: egyre többen jöttek beljebb, Dunakilitire, Feketeerdőre és Mosonmagyaróvárra is. Összességében mostanra 10 ezernél is többen.

2013-ban egy győri konferencián aztán kimondta a kimondhatatlant Kovács Mónika, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője:

A szuburbanizáció következtében Rajka, Dunakiliti, Bezenye és Paprét mára Pozsony elővárosának tekinthető.

Lett is nagy ribillió, Nagy István mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő (ma agrárminiszter) azonnal reagált: „Fájt az a mondat, amikor Pozsonyból mondták, de különösen elfogadhatatlan, ha a magyar kormány egyik tisztségviselője fogalmaz így”.

Magyar autó csak a munkásokat hozza

A folyamat azonban megállíthatatlan volt, szlovák lakóparkok is épültek Rajkán. „Fektetett panelházak vagy nyúlketrecek – sokan így nevezik ezeket, emiatt nem akarnak odaköltözni. Nem értek velük egyet, szerintem szépek lettek ezek a sorházak, 80 négyzetméteres ingatlan egy 200-300 négyzetméteres telekkel élhető környezetben” – folytatja Hóka Ágnes. Ezekben a lakóparkokban szinte akkor jár magyar rendszámú autó, ha munkásokat hoz.

Most is folyamatos az építkezés: kelet-magyarországi munkások építik az északnyugat-magyarországi határszélen a Szlovákiából átköltözők házait.

Ahogy ezer fölé ért a Rajkán a szlovák állampolgárok száma, igényként merült fel, hogy kihúzzák idáig a pozsonyi városi buszjáratot, hisz vonat alig jött errefelé. Uniós forrást is nyert a pozsonyi közlekedési vállalat, s 2010 októberében elindult a közvetlen összeköttetés, sok kismama életét megkönnyítve. Természetesen a legtöbb átköltöző Pozsonyban dolgozott, s naponta ingázott innen autóval a munkahelyére. Amikor tavaly a koronavírus beütött, s lezárták a határokat, a busz is leállt, majd nyáron újraindult, most megint nem közlekedik. Megy viszont a vonat, reggel két-, délután három pár: kevés rajta az üres hely.

Senki nem tudta, mekkorára duzzad Rajka

Akadtak, akik könnyebben beilleszkedtek, más nem is feltétlenül akart. A beilleszkedésben sokat segít a magyar nyelv ismerete. Berkó Éva óvónőként dolgozott, három éve ment nyugdíjba. Évtizedekkel ezelőtt ő is Szlovákiából költözött át ide. Most lányával magyar nyelvórákat tart annak, aki igényli. „Tizenhatan vannak a csoportban, iskolások és nyugdíjasok is, nem nyelvtant, hanem inkább a legfontosabb kifejezéseket próbáljuk nekik megtanítani. A vírus miatt azonban most szünetet tartunk” – mondta.

Visszatérve: Rajka nőttön-nőtt, mint a kis gömböc, előbb megduplázta a lakosságszámát, többségben lettek a Szlovákiából érkezők, majd pár éve ötezer fölé értek. Egyre kevesebb lett az értékesíthető üres telek, már Bezenye irányába is terjeszkedtek. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy sokan be sem jelentkeztek a faluba, de voltak, akik használatbavételi engedély nélkül is beköltöztek lakásukba (a pozsonyit már eladták), miközben vitában álltak a beruházóval.

Egész egyszerűn nem is lehetett pontosan tudni, hány lakosa van a falunak. Egyetlen adatból lehetett viszonylag pontosan megbecsülni, a víz (és szennyvíz) használatból. Apropó szennyvíz: a tisztítórendszer pár éve már nem bírta el a lélekszámot, s előfordult egy-egy lakóparkban, hogy a vécé lehúzása után feljött a szenny.

A koronavírus miatt muszáj volt bejelentkezni

Így érkezünk el 2020 márciusára, a koronavírus miatti határlezárások kezdetére. „Ez teljesen új helyzetet teremtett” – folytatta Hóka Ágnes. A határzár utáni 1-2 hétben minden átköltözőn láttam az aggodalmat: hogy jövök haza Pozsonyból, ha kimegyek dolgozni? Mi lesz a munkába járással? – kérdezték. Amikor aztán kikristályosodott, hogy 30 kilométeres körzetéből napi (munkába) ingázással átléphető a határ, a lakcímkártya miatt szinte mindenki bejelentkezett Rajkára.

„Csak becsült számot tudok mondani: míg tavaly év elején 3000-4000 szlovák állampolgár jelentkezett be a faluba, most ez 7000-8000. Ez mindenképp pozitívum, ahogy az is, hogy a vírus miatt a társasházakba beköltözők számára olyan hivatali ügyek gyorsultak meg, melyek korábban alig haladtak. S még egy: tavaly óta megszűnt a biciklilopás. Pozsony közelsége miatt korábban lába kélt a kétkerekűeknek, és hamar a határ túloldalán adták el őket.”

Kiss Vince rajkai polgármestertől szerettük volna megtudni többek közt azt, hogy egy év alatt pontosan hányan jelentkeztek be rajkai lakcímre, ő azonban nem kívánt nyilatkozni.

Elvétve hallani magyar szót

Ágnes szerint mostanra az itteni szlovákiai közösség összetartóbb lett (az őslakosokkal is), közösségi csoportjaikon keresztül is segítik egymást. Az érdeklődés most is töretlen a rajkai telkek, ingatlanok iránt, vannak új lakóparki projektek, de a hely fogy, igaz még mindig folyamatos az építkezés. Az utóbbi időszakban főleg az ideköltözők falun belül egymás közt adtak-vettek.

„Tanulmányaimat leszámítva születésem óta a faluban élek, régen csak magyar szót lehetett hallani, manapság már csak elvétve. Sokan vannak, akik átérezve költözésük súlyát, igyekeznek alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz, szokásokhoz. Mindkét oldalon van egy réteg, aki sosem fogja a másikat elfogadni, elismerni. Nekem szlovák emberrel nincs bajom, ugyanakkor azt gondolom, jogos elvárás, ha már egy új országba érkezett valaki, igyekezzen lépéseket tenni integrációja érdekében” – mondja a 33 éves Fuhrmann Péter. „Az elmúlt egy évben látható volt, hogy a szabad világ mennyire sebezhető. Azt el lehet mondani, a szlovák emberek sokkal jobban tartanak a járványtól, ugyanakkor az utóbbi hetekben sajnos sok helyi ember is kórházba került. Sajnos a közösségi élet mostanság abban merül ki, hogy a beteg emberek hogyléte felől érdeklődik mindenki: nem vettem észre, hogy a járvány a magyar és a szlovák oldalt közelebb hozta volna.”