A Magyar Orvosi Kamara szerint egy csomó oltóanyagot felhasználatlanul kell majd kidobniuk a háziorvosoknak a kötelezővé tett hétvégi oltás során

2021. december 30. – 12:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportja nem tartja jó ötletnek, hogy januárban minden háziorvosnak kötelezően vállalnia kell egy hétvégét, amikor koronavírus elleni védőoltásokat ad be. Közleményükben azt írják: minden háziorvosi szolgáltató megütközéssel fogadta a György István államtitkár erről szóló felkérését, ahogy Müller Cecília tisztifőorvos elrendelő határozatát és Kásler Miklós miniszter utasítását is.

Az oltási hétvégét a háziorvos választja ki, azt előtte a megyei oltási bizottsággal kell egyeztetnie, és köteles arról gondoskodni, hogy az oltási hétvége időpontjairól a lakosság a helyben szokásos módon értesüljön. Amennyiben valaki nem tesz eleget a kötelezettségnek, 30 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedő egészségügyi bírságot kaphat.

A MOK Háziorvosi Csoportja szerint a hétvégi oltással feleslegesen terhelnék a háziorvosokat, mert egy-egy praxisban várhatóan csak kevesen jelentkeznének oltásért. Azt írják, a háziorvosok az ősszel már beadták a harmadik adag oltást a legtöbb olyan páciensnek, akik csak a háziorvosi rendelőbe tudtak elmenni az oltásért.

A MOK szerint ezen kívül az oltóanyag racionális felhasználása is megoldhatatlan, szinte biztos, hogy nagy mennyiségű oltóanyagot kellene felhasználatlanul kidobni.

„Ne feledjük, amikor a háziorvosi rendszerre terhelünk feladatot, azt döntően idős korú, nyugdíjkorhatárhoz közeli, vagy azon túli, koruknál fogva is fokozottan veszélyeztetett orvosokra terheljük, akik többségében eddig is derekasan kivették a részüket a pandémiás védekezésből” – áll a közleményben.

A MOK Háziorvosi Csoportja ezért azt javasolja, hogy járási oltó- és tesztközpontokat hozzanak létre, amiket függetlenítenek az alapellátástól és szakellátástól. „Ezzel a háziorvosok és a szakrendelők is vissza tudnának térni elmaradt szűrési gondozási feladataikhoz, melyek elmaradása szintén jogos lakossági panaszokat generál. Egyben a mentőszolgálat is jelentősen felszabadulhatna a tesztelési feladatok alól” – írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!