A bíróság jogerős ítélete szerint az Origo szándékosan lejárató cikket írt Hadházy Ákosról

2021. december 29. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

Öt év után jogerősen is pert nyert az Origóval szemben Hadházy Ákos és édesapja – erről a politikus számolt be a Facebook-oldalán.

Hadházy azt írja: „Napra pontosan 5 éve született az aljas lejárató cikk, ráadásul a jogerős ítélet ellenére, a határidő lejárta ellenére sem jelent meg helyreigazítás. Az Origo mindent megtett, hogy elkerülje, aztán hogy késleltesse a marasztaló ítéletet a »zöldbáró«️ szüleimre szórt mocsok miatt”.

A 2016. december 28-án megjelent, „Hadházy Ákos a Tolna megyei földmutyi közelében” című cikk szerzője azt állította, hogy a politikus édesapja „az új földtörvényt kijátszva szerez földtulajdont strómanokon és életjáradéki szerződéseken keresztül”.

„Az Origo az első ítéletet fellebbezte, de az ítéletet az első eljárásban helybenhagyta a fellebbviteli bíróság azzal, hogy a kártérítési összeget jobban kellett volna indokolnia az ítéletnek. Így új eljárás indult, amely megerősítette az összeget.

Az indoklás fontos: a bíróság szerint szándékos, kifejezetten ártó szándékú, folytatólagosan elkövetett lejáratókampányról volt szó, és az összegnek nemcsak a kártérítést, hanem a visszatartó hatású büntetést is szolgálnia kell.

Ehhez pedig még a bíróság szerint is vicc lett volna, ha a büntetés kevesebb, mint az Origo egy újságírójának egyhavi bére” – írta Hadházy, aki a tavaszi országgyűlési választáson az ellenzék zuglói képviselőjelöltje lesz.

Jakab a Fejér Megyei Hírlap ellen nyert pert

Szerdán a Jobbik elnöke, Jakab Péter is egy nyertes sajtóperről számolt be a Facebook-oldalán. Azt írja: a bíróság helyreigazításra és a perköltség megfizetésére kötelezte a Fejér Megyei Hírlapot. „Hazudtak nem csak az albérletemről, de arról is, hogy mindezt a Bors szerkesztőségének vezető jobbikosok mondták. A tárgyalásra a fideszes lap ügyvédje már el sem jött. Tudta ő is, ekkora hazugságot nincs ügyvéd, aki meg tudna védeni” – írta Jakab.

„Az összes fideszes lap és tévé lehozta, a fideszes fő jogász – Lomnici Zoltán – már két év börtönnel fenyegetett, a kormányinfón Gulyás Gergely is erről beszélt, végül Tállai Bandi bá a parlamentben is elismételte a hazugságot, hátha többen megjegyzik” – áll a Jobbik elnökének bejegyzésében.

Novemberben a kormányközeli KESMA médiaholdinghoz tartozó Bors azt írta, hogy jakab elnöke a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást, aminek bérleti költségét az Országgyűlés Hivatala fizeti, csakhogy a Bors szerint Jakab nem lakik ott, hanem azt kiadta másnak a tulajdonossal együtt, akiről azt állítják, hogy Jakab jó ismerőse. Jakab a Telexnek azt mondta, a lakást csak ő használja, és csak akkor, amikor a budapesti munkavégzése ezt indokolja. „A hazugsággal szembeni jogi lépéseket természetesen megteszem” – fogalmazott ekkor Jakab.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!