Az Áder-közeli emberek megfigyeléséről is kérdeztük Orbánt

2021. december 21. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Judit kompetenciáját nem kérdőjelezi meg, hogy olyan emberre bízott megfigyelési területeket, aki aztán korrupciós ügybe keveredett? – kérdezte a Telex. Meg kell várni a bírósági ítéletet – mondta Orbán.

Kérdeztük a kormányfőt arról is, hogy mit szólt azokhoz a hírekhez, melyek szerint Áder János közvetlen környezetében is megfigyeltek embereket. „Ha meg akarok kérdezni valamit Ádertől, akkor megkérdezem tőle, ha ők akar valamit kérdezni, akkor megkérdezi” – vezette le a kormányfő, hangsúlyozta, különös viszonyuk van az államfővel.

Ön adott utasítást, hogy a Pegasus szoftverrel figyeljenek meg valakit? – kérdeztük. Orbán arról beszélt, minden ilyen ügyről a belügyminiszter dönt, „én azt kértem, minden olyan eszközzel rendelkezzünk, amivel más európai országok is rendelkeznek”. És fontos az is, hogy minden a hatályos jogszabályok szerint történjen – fűzte hozzá.

Néhány hete beszélt utoljára Völner Pállal, akit régóta ismer, együtt voltak kollégisták. Amikor Brezsnyev halálakor fel kellett állni, néhányan ülve maradtak, köztük Orbán és Völner is. A bátrabbak, köztük Völner a teremből is kimentek. „Diákkoromban is bátrabb volt, mint én.” Nagyon sajnálja, hogy ezt a helyzetet, a bírói ítéletig magában sem dönti el ezt a kérdést, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!