Luxusórákkal, luxusnyaralással, alulöltözött hölgykísérettel támadja a Magyar Nemzet a fővárosi közműholding igazgatóját

2021. december 20. – 15:12

frissítve

Luxusórákkal, luxusnyaralással, alulöltözött hölgykísérettel támadja a Magyar Nemzet a fővárosi közműholding igazgatóját
Mártha Imre a kéretlen publicitásról tart előadást a siófoki Media Hungary konferencián 2013. május 14-én – Fotó: Nagy Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Luxusórákat visel, luxusnyaralóhelyeken nyaral Mártha Imre, a budapesti közműholding vezérigazgatója a Facebook-oldalára kitett fotók szerint, ez felháborítja a cég egyes dolgozóit, akik egyébként az elbocsátástól rettegnek – számol be az esetről a Magyar Nemzet. Nincsenek is elbocsátások, Mártha pedig az FKF-től járó tiszteletdíját is odaadja a kukásoknak – reagált a közműholding.

Jelzőkkel és minősítésekkel alaposan feldíszített cikkben támadja a Magyar Nemzet (a Metropol írása alapján) a legfontosabb fővárosi önkormányzati cég, a budapesti közműholding vezérigazgatóját, Mártha Imrét, akit a cikk szerint „Gyurcsány-fiókának” gúnyolnak a háta mögött a „megalázott” és egyben „rettegő” dolgozók.

Az újság a következőket rója fel Mártha Imrének:

  • A közösségi oldalán megosztott fotók szerint a cégvezér nemrégiben a Costa del Solon, „a világ milliárdosainak egyik kedvenc méregdrága partvidékén jachtozott egy alulöltözött hölgy kíséretében”.
  • A „jachtozó” fényképre, „amin egy csaknem meztelen hölggyel volt látható”, ráírta: home office.
  • „Igyekezett úgy fotózkodni, hogy a rajta lévő óra is jól kivehető legyen.” Az óra egy kb. 1 millió 900 ezres Breitling volt.
  • Néhány hete egy marokkói „7 csillagos” luxusszállodából jelentkezett be, egy újabb dekoratív hölgy társaságában.
  • Az utóbbi helyen az újság számítása szerint több mint 16 milliót költött csak a szállásra.
  • Valahol, valamikor egy „15 milliót érő, tényleg csak milliárdosok számára gyártott” Hublot (Unico King Gold Blue) órát viselt.

A Magyar Nemzet végül a következő kérdést teszi fel (a fővárosi közműcégek dolgozói nevében): miközben a közterület-fenntartótól a Főtávig, a kertészeti vállalattól a kéményseprőkig folyamatos a leépítés, hogyan élhet ennyire nagy lábon, provokatív módon a közműcégek első számú vezetője?

Mivel a cikkben nem reagál Mártha Imre, ezért lapunk megkereste őt a közműholding sajtóirodáján keresztül, egyfelől, hogy mi a válasza a leírtakra, másfelől pedig, hogy szerencsésnek tartják-e, hogy a cég igazgatója a dolgozók egy részét feltehetően bosszantó képeket tesz ki a közösségi oldalára a drága nyaralásairól, óráiról.

Közműholding: nincs elbocsátás, Mártha adakozik a tiszteletdíjából

A közműholding megkeresésünkre a következő válaszokat adta:

Gyurcsány-fióka: Mártha Imre az első Orbán-kormány idején került az MVM-hez, az Orbán-kormány nevezte ki igazgatósági taggá, így a Gyurcsány-fióka kifejezést nem lehet értelmezni. Később pedig még négy különböző kormány vezetése alatt töltött be vezetői pozíciót.

Elbocsátások: a Budapesti Közműveknél nemhogy elbocsátások nem történnek, de a társaság épp most számolt be arról, hogy jelentős létszámhiánnyal küzd. Jelenleg 232 nyitott pozícióra várják a jelentkezőket. A társaság számos lépést tesz, hogy biztosítsa a közszolgáltatásokhoz szükséges szakemberállományt.

Fizetés: Mártha Imre az FKF felügyelőbizottsági elnökeként a részére járó tiszteletdíjat az elmúlt közel kétéves megbízatása alatt egyetlen alkalommal sem vette fel, amint arról a sajtó is hírt adott, a hulladékbegyűjtésben, a kukásautókon dolgozó kollégák részére adományozta ezen összegeket.

A válasz nem tér ki rá, hogy mekkora fizetést kap Mártha Imre a közműholding vezetőjeként, de abból kiindulva, hogy a jóval kisebb BKK igazgatója havi négymillió forintos tiszteletdíjat vinne haza egy tavaly év végi előterjesztés szerint – mint a Városháza sajtóirodája jelezte, a 4 millió forintos lehetséges keretből végül csak összesen 1,9 millió forintot ítéltek meg neki –, valószínűleg ennél jóval többet. Hogy mennyit pontosan, azt is hamarosan közlik lapunkkal.

Frissítés: Mártha Imre igazgatói alapbére mindössze 1,45 millió forint, 500 forintos cafeteriával, és ehhez jöhet még a prémium, ami legfeljebb az alapbér 40%-a lehet, tudtuk meg.

A cég arra a kérdésre konkrétan nem válaszolt, hogy szerencsésnek tartják-e, hogy a cég igazgatója a dolgozók egy részét feltehetően bosszantó képeket tesz ki a közösségi oldalára a drága nyaralásairól, óráiról, de szükségesnek tartották megjegyezni: a cikkben megjelent magánjellegű fotók kizárólag zárt, családi-baráti csoportban voltak csak hozzáférhetők. Sajnálatosnak tartják, hogy azok engedély nélküli nyilvánosságra hozatala rosszhiszemű félremagyarázásra ad alapot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!