Visszaszóltak a pedagógus szakszervezetek az Emminek

2021. december 17. – 13:42

Másolás

Vágólapra másolva

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is visszautasítja az Emmi kijelentését, hogy baloldali kampányakció lenne a szerveződő pedagógussztrájk – adták hírül közös közleményben a szervezetek.

Mint megírtuk, a szakszervezet azt állítja, hetekig tárgyaltak a kormánnyal, egyrészt béremelésről, másrészt arról, hogy ne kelljen az oltatlan dolgozókat fizetés nélküli szabadságra küldeni. Ezek a tárgyalások nem sok eredménnyel zárultak, a kormány csak 10 százalékos béremelést ígért, amit a szakszervezetek kevesellnek, és az oltás ügyében sem közeledtek az álláspontok, a szakszervezetek sztrájkra készülnek.

Erre válaszul az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal vádolta a szakszervezeteket, hogy a januárra és márciusra bejelentett sztrájkok a baloldal kampányakciói.

Az Emmi közleménye szerint

  • a szakszervezetek „a Gyurcsány-párt befolyása alatt állnak”,
  • januárban újabb 10%-os pedagógusbéremelés lép életbe,
  • és visszautasították a kormány 200 ezer forintos cafetéria ajánlatát is.

A két szakszervezet arról ír a közös közleményben, hogy egyik szervezetnek sem volt soha köze a választási kampányhoz, vagy politikai párthoz. Szerintük viszont pont az Emmi tereli politikai síkra a vitát.

„A kormány akkor kezd el ”gyurcsányozni„, amikor nem tud érdemi és hitelt érdemlő választ adni a pedagógushiányra, az alacsony és megalázó bérekre”

– írják.

Azt is valótlannak találják, hogy 10 százalékos béremelésre számíthatnának januártól. Szerintük az alapilletmények változatlanok maradtak, és a Magyar Közlönyben kihirdetett bérpótlékemeléssel mindössze kilenc százalékot alig meghaladó keresetnövekedés történik.

A kormány cafetéria ajánlatát pedig azért utasították vissza, mert cserébe le kellett volna mondaniuk a 10 százalékon túli béremelésről – írják a közleményben.

A pedagógusok azt is visszautasítják, hogy következetlenek lennének az oltással, szerintük éppen a kormány az, amikor az egyházi és magániskolákban nem teszi kötelezővé a vakcina beadatását.

A szakszervezetek arra is kitértek, hogy szerintük jogukban áll teljesen felfüggeszteni a tanítást, ennek bebizonyításához pedig bírósághoz fordulnak, és folytatják a sztrájk előkészítését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!