Január 31-ére figyelmeztető sztrájkot hirdetett két pedagógus szakszervezet

2021. december 15. – 22:03

Másolás

Vágólapra másolva

Figyelmeztető sztrájkot hirdet január 31-ére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), és ha nem vezet sikerre a demonstrációjuk, márciusban újra szerveznek egyet, írta az Eduline.hu.

A két szakszervezet hetek óta tárgyal a kormánnyal, egyrészt béremelésről, másrészt arról, hogy ne kelljen fizetés nélküli szabadságra küldeni azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen. Ezek a tárgyalások nem sok eredménnyel zárultak, a kormány csak 10 százalékos béremelést ígért, amit a szakszervezetek kevesellnek, és az oltás ügyében sem közeledtek az álláspontok.

A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt azt mondta a szerdai egyeztetés után, hogy már csak egy út maradt számukra, a sztrájk. Bejelentette, hogy január 31-én figyelmeztető sztrájkot fognak tartani.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja azt mondta, ha a figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, március 16-án újabb sztrájkot szerveznek.

A még elégséges szolgáltatásokról nincs megállapodás, mert a kormány elvárná, hogy tanítsanak a sztrájk időtartama alatt, miközben szerintük még gyermekfelügyelet sem kellene.

A két szakszervezeti vezető azt kérte az oktatásban dolgozóktól, hogy minél többen csatlakozzanak a figyelmeztető sztrájkhoz, és a szülőktől, diákoktól is azt kérték, hogy támogassák őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!