A terézvárosi képviselők kitennék maguk közül az önkormányzat ellen pert vesztett MSZP-s politikust

2021. december 16. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

Felszólították a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd terézvárosi képviselői az MSZP-s Bálint Györgyöt, hogy mondjon le a mandátumáról, mert méltatlannak tartják arra, hogy a terézvárosiakat képviselje – írta Soproni Tamás polgármester a Facebookon.

A döntés azért született, mert ahogy korábban írtuk, a Fővárosi Törvényszék jogerősen kimondta, hogy Bálint György és az MSZP helyi elnöke Hatvani Csaba fedezetelvonó szerződést kötöttek, melynek eredményeként 14 millió forintot bukhatott volna a kerület. Az ügyről részletesebben ebben a cikkben írtunk.

„A Momentum, a DK, az LMP a Jobbik, a Párbeszéd helyi tagjai ma egyhangúlag kinyilvánították, hogy a történtek után Bálint Györgynek nincs helye az ellenzéki összefogásban. A testület kimondta, hogy nem akarnak együtt dolgozni, és a soraikban tudni olyan képviselőt, aki jogilag és erkölcsileg is megbukott, és aki azt a közösséget akarta megkárosítani, melynek tagja és melyért felelősséggel tartozik”

– írta Soproni a bejegyzésében.

A terézvárosi MSZP tagjai nem támogatta a képviselő-testület döntését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!