Soproni: Egy újabb szocialista képviselőről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER politikusai

2021. december 6. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék Hatvani Csaba terézvárosi MSZP-elnök Andrássy úti ingatlanmutyijának ügyében, megint a VI. kerületi önkormányzat javára döntöttek – jelentette be a Facebookon Soproni Tamás, a kerület polgármestere. Soproni szerint ha nem lépnek az ügyben, akkor 14 millió forintot bukna a kerület.

Az ítélet szerint Hatvani és Bálint György, a kerület MSZP-s képviselője fedezetelvonó szerződést kötöttek, azaz Hatvani pont akkor vett fel jelzáloghitelt a szigetszentmiklósi ingatlanára, amikor hűtlen kezelésben bűnösnek mondatott, illetve 123 millió forint polgári jogi igény megfizetésében jogerősen elmarasztalták. Az ügyről részletesebben ebben a cikkben írtunk.

A polgármester azt írja, hogy egyik szeme ugyan nevet, de a másik sír, ugyanis szomorú, hogy

„egy újabb szocialista képviselőről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER politikusai. Hogy a saját érdekét az általa képviseltek érdeke elé helyezi”.

Azt gondolja, hogy „morális bukásával, méltatlanságával rontja az ellenzék megítélését és ezzel a 2022-es kormányváltás esélyét”. Soproni azt is írta, hogy Bálint bosszúhadjáratot indított ellene, ezért – többek között – az MSZP-s képviselő szerinte hátráltatja az önkormányzat munkáját. Elszomorítja, hogy az MSZP-s frakció együtt szavaz a Fidesszel.

„Nem tudok, és nem akarok együtt dolgozni és közösséget vállalni olyan politikussal, aki a Fidesszel közösen támadja koalíciós partnereit, akinek bosszúszomjas vagdalkozása az építőmunkánkat nehezíti, aki nem különb azoknál, akik ellen küzdünk”

– írta Soproni a bejegyzésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!