Gigantikus varázsgomba nőtt ki a Városligetből

Gigantikus varázsgomba, óriás ementáli sajt, álcahálóval leplezett katonai objektum, túlméretezett szövettani ábra, csiga rágta megavargánya – ezek az asszociációk születtek, amikor megkérdeztem ismerőseimtől, mire emlékezteti őket a Magyar Zene Házának formabontó épülete.

Az Olof Palme sétányról nézve valóban leginkább egy nagy, lapos gombára hajazó épület lényegében egy nagy méretű, üvegfalú pavilon terjedelmes kalappal. A kalapot sok helyen hatalmas lyukak – világítást szolgáló, úgynevezett fénykutak – tarkítják, a mennyezetet pedig mintha avarral, azaz megbarnult falevelekkel tapétázták volna ki.

Közelebb érve látszik, hogy az inverz avarszőnyeget rengeteg (szám szerint 34 ezer darab) stilizált növényi levelet mintázó fémdarab adja ki. Mint a bejáráson megtudtuk, az épület tervezője, Fudzsimoto Szú japán építész a Városligetet és Budapest zenei épületeit járva inspirálódott, de a Zeneakadémia babérleveles mennyezetdíszítése adta neki a végső lökést a levélmotívumokhoz.

Egyébként a tervezői koncepció szerint az épület organikus, lebegő tetőszerkezete is egyfajta szimbólum, aminek formáját a hang rezgésének vizuális képéből, a hanghullámból kiindulva alakították ki. Ha már így van, meg is kérdeztem Batta Andrást, a Magyar Zene Háza igazgatóját: hogyha lejátszanánk a mennyezetet, azaz lefordítanánk a formáját zenei hangokra, milyen dallamot kapnánk? Az igazgató azt mondta: ezt meg lehetne ugyan csinálni, de még nem próbálták ki.

Belépve az épületbe, jól látszik, hogy a földszintet egy tágas előtér és egy nagyobb koncertterem uralja. A koncertterem sajátossága, hogy falai üvegből vannak, ezért koncert közben tényleg egy kicsit úgy érezheti magát a hallgató, mintha a parkban üldögélne. A terem akusztikája az üvegfalak ellenére kifogástalan, mint az két rövid zenei előadásból ki is derült.

Az akusztikai tervezésért felelős Nagata Acoustics úgy oldotta meg a feladatot, hogy a színpad mögött nagy, összefüggő üvegfelület helyett valamivel kisebb, cikcakk alakban megtört üvegfalat hoztak létre, mert így a hang szétszóródva verődik vissza róla, homogén hangzást eredményezve. A mindenkori zenekarok mögött állandó látványelem lesz az üvegfalon át jól látszó Vajdahunyad vára.

Az épület „zenepedagógiai célú” emeletén könyvtár, osztálytermek, stúdiók és irodák vannak, amelyek megtöltését a tájékoztatás szerint „az iskolai együttműködések” biztosítják.

A Zene Háza földszint alatti nagy helyiségeiben interaktív kiállítás lesz, aminek egy részét már most megnézhettük Batta András vezetésével. A Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben című tárlatot téralapú fejhallgatók használatával lehet élvezni. Ez egyfajta 3D-s térbeli hangdizájn, vezette fel az igazgató a kiállítást, majd féltérdre ereszkedve kongázni kezdett egy ősi, mágikus (virtuális) erdőben a stilizált tábortűz mellett.

Innen helyiségről helyiségre haladva lépeget a látogató a zenetörténet lépcsőin, ötletes audiovizuális kísérettel. A kiállítás látványos a szemnek, sőt, hallványos a fülnek, mondhatnánk, ha lenne ilyen szó. Az egyes képi elemeket láthatatlan térbeli határok választják el, amikor azon átlépünk, a fülhallgatóban hallható audiokíséret is átvált a kapcsolódó zenei vagy szöveges témára.

Ezért a kiállítás nem tétova topogásra vagy összevissza szaladgálásra való helyszín. Az éles, gyorsan változó hanghatások könnyen kakofóniába fulladhatnak megfelelő, fegyelmezett tempó nélküli menetben. A népzene eredete témájú szobában például az egyik pillanatban még ízes férfihang mesélt, majd mikor kissé hátraléptem (és így belógtam a táncház témájú mellékszobába), a mese átváltott pattogós oktató hangba, hogy hogyan kell a csizmával tánc közben pöcögni (vagy röcögni, nem értettem kristálytisztán).

Eléggé megmaradt a reneszánsz festményekkel díszített terem a korabeli, de digitálisan megbolondított nyomtatógéppel, amin kiválasztva egy zenemű kottáját, ki lehet nyomtatni azt, majd a falifestményeken hirtelen megelevenedő figurák előadásában meg is lehet hallgatni.

Már nem a kiállításhoz tartozik, hanem külön attrakció a pinceszinten az úgynevezett hangdóm. Ebbe belépve egy nagyobb, kupola alakú tér vett körül, aminek a falára körben egy zenekari próbát vetítettek. A vizuális hatás miatt úgy éreztem, mintha a zenészek között állnék, az érzésre pedig ráerősített, hogy közben a körben elhelyezett harminc hangszóróból dőlt rám a zene. A kamera mozgott a zenészek között, az egész fal érdekes keringőbe kezdett.

Az attrakció végén valószínűleg megbolondulhatott a szoftver, mert a kameramozgás átment ringlispílbe, vadul köröztek körülöttem a hegedűsök, és úgy éreztem magam, mint Mézga Géza a bevadult, kacsalábon forgó Mag-lakban. Szerencsére a fény lekapcsolt, hosszabb sötétség következett – mint elhangzott, „kis technikai probléma” állt elő –, aminek a végét már inkább nem vártam meg.

Amikor kiszédültem az épületből, tényleg egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egy mágikus-misztikus utazásról értem volna vissza.

Mennyibe került mindez?

Az Átlátszó korábbi összefoglalója szerint az állami tulajdonú Városliget Zrt. 2017-ben írt ki közbeszerzést a budapesti Városligetben építendő Magyar Zene Háza generálkivitelezési munkálataira. A tendert 2018-ban három jelentkező közül a Magyar Építő Zrt. nyerte nettó 17,5 milliárd forintos ajánlattal. Ez az ár azonban először 19 milliárdra, majd 23 milliárdra drágult. Az épület terveinek ára szintén emelkedett az idők során: a japán Fudzsimoto Szú eredetileg nettó 740 millióért vállalta a feladatot, ám később nettó 1 milliárd forintra nőttek a tervezési költségek.

2020. november 11-én a Városliget Zrt. és leánycége közbeszerzést írt ki a Magyar Zene Háza állandó kiállításának kivitelezésére. A tendert a Magyar Építő Zrt. nyerte nettó 2,1 milliárd forintért. Ajánlatában alvállalkozónak jelölte meg a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt.-t és a New Edge Kft.-t, amely Benkóczy Péter és két kis cég tulajdonában van.