Vádat emeltek a nyíregyházi illegális kutyaviadal szervezői ellen

2021. december 14. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Tiltott állatviadal szervezésével és állatkínzás bűntettével vádol a Nyíregyházi Járási Ügyészség nyolc embert, akik állatviadal céljára tenyésztettek kutyákat, illetve Nyíregyháza külterületén tavaly novemberben tiltott állatviadalt is tartottak – derül ki az ügyészség honlapjáról.

A vádirat szerint a nyolc vádlott közül többen is foglalkoztak azzal, hogy állatviadal céljára kutyákat tenyésszenek, képezzenek ki és forgalmazzanak. A kutyákat speciális futópadon futtatták, rövid, különösen vastag, súlyos láncon, valamint nagyméretű, nagy súlyú nyakörvvel tartották őket. Az állatokat állatorvos nem felügyelte, gyógyszerezésüket, azaz a doppingolásukat a vádlottak végezték. Engedetlenség esetén bántalmazták a tenyésztett kutyákat, illetve tét nélküli versenyeket is szerveztek a harci képességeik kipróbálására.

Már az ilyen állattartás is különös szenvedést okozott a kutyáknak, amelyek rendkívül rossz általános állapotban voltak: alultápláltságuk és kiszáradásuk már alkalmas volt arra, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedjenek.

Ha beismerő vallomást tesznek, akkor a szervezők és kiképzők 1-1 év börtönt kaphatnak, társaik pedig elzárásra és pénzbüntetésre számíthatnak.

A nyomozás során a rendőrség lefoglalta a viadalon részt vevő kutyákat, egy részüket az eljárás során eladták, a többi kutya esetében elkobzására tett indítványt az ügyészség. Ugyanígy elkobzás alá esnek a kutyák kiképzéséhez használt speciális eszközök, illetve az a nagy mennyiségű gyógyszer, fecskendő, tű is, amivel korábban az állatokat gyógyszerezték.

Az illegális kutyaviadal szervezőit és résztvevőit tavaly november végén fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai, a rajtaütésről készült videót itt tudja megnézni:

Az új állatvédelmi törvénycsomag, amely a szaporítókra és megrögzött állatkínzókra céloz, novemberben került a parlament elé. Civilek és szakértők szerint komoly előrelépést is jelent, de a jogszabályok önmagukban még nem számolják fel az állatkínzást, a jogalkalmazók érzékenyítésére és további plusz forrásokra van szükség a civilek tapasztalatai alapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!