Galla Miklós és a Karinthy-gyűrű: Laár András feltalálná a körgyűrűt

2021. december 10. – 11:54

Galla Miklós és a Karinthy-gyűrű: Laár András feltalálná a körgyűrűt
Laár András Fotó: Cseke Csilla

Másolás

Vágólapra másolva

Dolák-Saly Róbert, Szászi Mónika és Pethő Zsolt még nem szólaltak meg: vajon igényt tartanak a vándordíjra?

Aki szereti a vállalásos-licitálós kártyajátékokat, legyen szó bridzsről, ultiról, alsósról, ismerheti a kontra, illetve a rekontra fogalmait, egyes játékokban nem lehet megállítani a sorozatot, van még szubkontra, mordkontra, hirskontra, na és persze a mindent vivő „fedáksári”.

A magyar előadóművészi közéletben általában az a megszokott, hogy egymás, de főleg a nyilvánosság előtt szépen beszélnek a színészek, énekesek, humoristák vagy bábjátékosok a pályatársakról, így egy-egy művésznek legfeljebb akkor érdemes elgondolkodnia, ha olyan visszajelzéseket hall, hogy

„nem találok szavakat”,

hiszen az sok mindent jelenthet.

Aztán néha kialakulnak mégis konfliktusok, például hogy ki legyen a színházigazgató, és hasonló helyzetekben. Galla Miklós Karinthy-gyűrűje egy rendkívül hosszú történet, de dióhéjban arról van szó, hogy az MTVA kuratóriuma februárban neki ítélte a Karinthy-gyűrűt, öt hónapig hitegették, hogy megkapja, majd júniusban elfogadható indoklás nélkül visszavonták a döntést.

Galla a visszavonás valódi indokait szerette volna tudni, ő maga két okról hallott: az egyik szerint csatlakozott Karácsony Gergely 99 mozgalmához, a másik indok szerinte az lehetett, hogy egy előadásban nyilvánosan meztelenkedett.

Újabb felvonás

A gyűrű történetének ez volt az első felvonása. Galla Miklós azonban nem nyugodott bele a döntésbe, igyekezett megtudni a valós indokokat. Majd később jött egy újabb fordulat: Galla egykori előadótársa, Laár András, a KFT frontembere, humorista, énekes, spiritualista kapta a díjat. Laár viszont felajánlotta, hogy ideiglenesen átadja azt Gallának.

Galla Miklós örömmel fogadta a kedves felajánlást, ám szerette volna örökre megkaparintani a gyűrűt. Eddig tartott az ismert csörte, és most Laár András újból válaszolt, és amolyan vándordíjszerűen (erre utalt a cikkünk címében is használt körgyűrű kifejezés) új ötlettel állt elő: a díj járjon körbe-körbe további pályatársak bevonásával. Idézzük a javaslat lényegi elemeit: „Úgy gondolom, hogy kibővíteném a Gyűrű hatókörét a Társulat többi tagjára is!”

A neves pályatársak

Bemutatjuk, hogy kikről van szó, és itt Laár András méltatását idézzük.

Dolák-Saly Róbert

„Elsősorban említeném Dolák-Saly Róbertet, aki a Boborján! De emellett Naftalin Ernő és Leopold »Filmvetítő«️ Porondmester is. Mire ment volna Besenyő Pista Bácsi, Boborján nélkül? Tehát Robinak eszmeileg ugyanúgy járna ez a díj, mint minekünk.”

Szászi Móni

„Továbbmegyek: Szászi Móni! Ő találta ki, hogy a meglévő figurákból csináljuk meg a Besenyő Családot! Amely végül is az igazi sikert hozta el a Társulat számára. Mire mentünk volna Te és én a Besenyő Család nélkül?”

Pethő Zsolt

„Aztán Pethő Zsolt, aki átvette Margit szerepét a távozásod után, és egy egészen más, de mégis ugyanolyan érvényes, ugyanolyan sikeres karaktert formált belőle. És a Társulat egykori és mostani férfitagjai közül egyedül Ő tud táncolni....ja és a koreográfus is Ő!!! Ha igazságosak akarunk lenni, márpedig én szeretnék, akkor Zsolt is méltó lenne a díjra.”

Technikai körbejárás

„Ezért az idáig csak kettőnkre kiterjesztett »Vándor Karinthy Gyűrű«️ programot kiterjeszteném Dolák-Saly Róbertre, Szászi Mónira, és Pethő Zsoltra is.”

Ami pedig a technikai lebonyolítást illeti:

„Ez úgy nézne ki, hogy január 1-én megkapnád tőlem a Gyűrűt, de február 1-én nem nekem adnád vissza, hanem a Robinak, aki tovább adná a Móninak március 1-én, aki áprilisban Zsolthoz továbbítaná. A Gyűrű (Drágaszág) így június elején kerülne vissza Hozzád, és akkor megint egy hónapig a Tiéd lehetne. Ebből kitűnik, hogy nem tartom jogosnak azt az igényedet, hogy kizárólag magadnak követeld a Gyűrűt.”

Itt tart most az ügy, és szinte biztos, hogy hamarosan újabb fejlemények várhatóak.

Frissítés: És tényleg! Péntek délután Bálint Ferenc jelentkezett be egy Facebook-poszttal, amelyben felajánlja Galla Miklósnak a saját Karinthy-gyűrűjét. A humorista ugyanis 2014-ben maga is megkapta a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat tagjaként, Tóth Szabolccsal közösen az elismerést.

„A Monty Python mellett, mondhatni a ti L’art pour L’art-os munkásságotok is hozzájárult ahhoz, hogy humorista lettem, és úgy vélem, hogy ez a mostani adok-kapok méltatlan hozzátok. Ezért döntöttem úgy, hogy felajánlom a saját Karinthy-gyűrűmet Miklósnak. (Komolyan!) Én úgy sem hordom, meg aztán vicces lenne, ha nem csak a Magyar Rádió osztogatna Karinthy-gyűrűket, hanem én is.

Ui.: Ja, és Miklós! Máskor nem Orbán Viktortól kell kérni a gyűrűt, hanem tőlem” – írta Bálint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!