Boldog István bejelentette, nem indul a '22-es választáson, visszavonul az országos politizálástól

2021. december 9. – 13:10

Másolás

Vágólapra másolva

„A '22-es országgyűlési választásokon nem indulok, és azon fogok dolgozni, hogy a körzetben a Fidesz elnöksége és tagsága által kiválasztott jelölt megnyerje a választásokat”

jelentette be Boldog István fideszes országgyűlési képviselő, akit többek között hivatali vesztegetés elfogadásával vádol az ügyészség. Hozzátette, eljött az idő számára, amikor a családja a legfontosabb. Mindenkinek megköszönte a támogatást, és arról beszélt, a jövőben is mindenkit segít, aki azért dolgozik, amiért ő eddig.

„El kellett jussak 55 évesen arra a döntésre, hogy közel 30 év politikai pályafutás után, 12 év országos politikában eltöltött év után a családom kérésére, a családomért, a saját családomat helyezzem előtérbe”

– mondja friss videójában Boldog, aki hozzáteszi, a családja régóta kéri tőle, hogy szálljon ki az országos politikából, és inkább a magánszektorban tevékenykedjen. Bár sokan támogatják, de hagyta magát meggyőzni a családja által – teszi hozzá.

Boldog azzal is elbüszkélkedett, hogy a mezőtúri körzetben a rendszerváltás óta ő az első politikus, akit háromszor választottak meg országgyűlési képviselőnek. Róla készült portrénkat itt tudja elolvasni. Ebben a körzetben egyébként a jobbikos Csányi Tamás a közös ellenzéki jelölt, vele szemben indult volna Boldog.

Hivatali vesztegetés

Hat év letöltendő börtönt, ötmilliós pénzbüntetést és 6,6 millió forint értékű vagyonelkobzást kér Boldog István fideszes parlamenti képviselőre az ügyészség, illetve a közügyektől öt évre tiltanák el, hangzott el a bíróságon június végén, Boldog ügyének előkészítő tárgyalásán, amiről hosszabban ebben a cikkünkben számoltunk be. Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot Boldog István és nyolc társa ellen.

A Boldog-ügy vádirata két részből áll. Az első részben a vádirat lényege szerint „a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is”. Mindezekért a vállalkozóktól 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

A második vádpont arról szól, hogyan keresték meg Boldog emberei a körzet településeinek polgármestereit azzal, hogy a nyertes pályázati pénzekből mennyit kell visszafizetni, például arra, hogy Boldog kampányát finanszírozzák.

Boldog István előkészítő ülését tehát júniusban tartották. Akkor ő azt mondta a bíróságon, hogy ártatlan, nem követett el bűncselekményt, így a tárgyalás jogáról sem mondott le. Ami azt jelenti, hogy az ügye tovább folytatódik a bíróságon. A per télen kezdődik. Boldogot egyébként az ügyészség konkrétan a következőkkel vádolja:

  • 2 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása,
  • 2 rendbeli felbujtóként elkövetett vesztegetés elfogadása,
  • 2 rendbeli felbujtóként elkövetett versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban.

Rá, illetve a két táskás emberére (Fehér Petrára és K. Péterre) hat év letöltendő börtönt kért. Az ügy előzményeiről, a vád részleteiről és az előkészítő ülésen elhangzott nyilatkozatokról ebben a cikkünkben olvashat részletesen. Boldog januárban úgy fogalmazott: „ez egy csúnya politikai kampány, amelynek én vagyok az elszenvelgője, aminek a vége sajnos nagyon messze van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!