December 8-tól foglalhatnak időpontot a szülők az 5–11 éveseknek a koronavírus elleni védőoltásra

2021. december 3. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

December 14-én, a tervezettnél egy héttel korábban érkezik az 5–11 éves korosztálynak szánt Pfizer-oltás Magyarországra, a szülők pedig előreláthatólag december 8-tól tudnak majd online időpontot foglalni gyerekeiknek – derül ki abból a körlevélből, melyet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő küldött a házi gyerekorvosoknak, és ami eljutott a hvg-hez.

A védőoltások beadásának egyik helyszíne a kórházi oltópont lesz, ugyanakkor a házi gyermekorvosi és vegyes praxisokban is beadhatják a Pfizer-vakcinát. Mivel egy ampulla 10 adagos kiszerelésű, rendelőnként 10 fős csoportokat kell létrehozni.

Szerdán derült ki, hogy a gyerekvakcina startját előrehozták az Európai Unióban, először a német egészségügyi miniszter írt erről.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt héten csütörtökön hagyta jóvá a Pfizer–BioNTech-vakcinát az 5–11 éves korosztály számára. Az 5–11 évesek is két adagot kapnak háromhetes intervallummal, de fontos különbség, hogy ezek az adagok kisebbek, mint azok, amelyeket 12 évtől fölfelé mindenki másnak adnak: ennek a korosztálynak az eredeti dózis egyharmadát adják be, amely 30 mikrogramm helyett 10 mikrogramm oltóanyagot tartalmaz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!