Rövid időn belül már a második csíkos lábú kullancsot találták meg Magyarországon

2021. december 1. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb szűk három hónap elteltével megint csíkos lábú, a Magyarországon nem őshonos Hyalomma nemzetséghez tartozó kullancsot találtak hazánkban az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) által tavasszal indított Kullancsfigyelő program keretében – derült ki az ELKH közleményéből.

A szeptemberben egy Vas megyei kutyán észlelt Hyalomma marginatum fajhoz tartozó példány után ezúttal Bács-Kiskun megyében egy szarvasmarháról gyűjtötte le gazdája az egyed egy másik, járványtani szempontból szintén fontos fajának, a Hyalomma rufipesnek egy példányát. A kullancsok molekuláris biológiai módszerekkel történő vizsgálata, illetve esetleges kórokozókkal való fertőzöttségének megállapítása továbbra is a pécsi Nemzeti Virológiai Laboratóriummal együttműködésben történik.

Fotó: Földvári Gábor / ELKH
Fotó: Földvári Gábor / ELKH

Az ÖK kutatói úgynevezett citizen science módszerrel kutatják az Európában is egyre gyakrabban előforduló Hyalomma kullancsok hazai felbukkanását és megtelepedését, amely nagymértékben támaszkodik a lakossági bejelentésekre. A projekt azért különösen fontos, mert a nálunk nem őshonos, nagy méretű, csíkos lábú kullancs többféle veszélyes kórokozót is képes hordozni és terjeszteni, köztük a krími-kongói vérzéses lázat okozó vírust is.

Dr. Földvári Gábor, a kutatás vezetője a sajtóban megjelent téves, a tarka pajzsú, kutyákon gyakori Dermacentor kullancsot ábrázoló képek miatt ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a Hyalomma kullancsok háti felületét egyszínű sötét pajzs borítja, így erre is oda kell figyelni. A kutatók továbbra is kiemelten kérik a kutya-, ló- és szarvasmarhatartókat, hogy az észlelt kullancsokat a megszokottnál tüzetesebben figyeljék meg, hogy nem találnak-e Hyalomma egyedet. Az azonosításról és a beküldés módjáról, valamint a Hyalomma kullancsokról további információ a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon érhető el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!