Kiszélesíti a kamatfolyosót az MNB, emelkedik a jegybanki betét kamata

2021. november 30. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

A monetáris tanács a kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről döntött kedden – írja az MTI a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye alapján.

Ennek értelmében december 1-jei hatállyal az egynapos jegybanki betét kamatát 45 bázisponttal 1,60 százalékra, míg az egynapos és az 1 hetes fedezett hiteleszköz kamatát 105 bázisponttal 4,10 százalékra emelték.

A testület áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását. Az alapkamat emeléséről itt olvashatják részletes elemzésünket.

A közleményben megjegyezték, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A monetáris tanács novemberi kamatközleményében jelezte, hogy az elmúlt időszakban felerősödtek az olyan rövid távú pénz- és árupiaci kockázatok, amelyekre gyorsan és a szükséges mértékben kíván reagálni a jegybank.

Az egyhetes betéti eszköz kamata az elmúlt hetekben az alapkamat szintje fölé emelkedett. A kamatfolyosó kiszélesítése és felfelé aszimmetrikussá tétele szervesen illeszkedik a monetáris politika új szakaszának stratégiájába – írták.

A közlemény szerint az árstabilitás elérése és fenntartása érdekében kiemelten fontos, hogy a jegybank számára elegendő mozgástér álljon rendelkezésre. A kamatemelésre elsősorban tehát a felgyorsult infláció miatt van szükség. Ahogy arról már korábban írtunk: a hónap elején közölt adatok szerint a fogyasztói árak októberi emelkedése 6,5 százalék volt, ami 9 éves rekordot jelentett (sőt, 2008 óta is csak egyetlen hónap volt, amikor ennél hajszállal magasabb, 6,6 százalékos inflációt regisztráltak).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!