Három nap alatt több mint ötszázan akartak illegálisan bejutni Magyarországra

2021. november 29. – 06:57

Másolás

Vágólapra másolva

Péntektől vasárnapig 532 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák, közölte az MTI a rendőrség adatait.

A statisztika szerint pénteken 263, szombaton 125, vasárnap 142 jogellenesen nálunk tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át a határzáron. Emellett a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében elfogtak két határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Az elmúlt héten az ország területén 1463 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten (november 15. és 21. között) a feltartóztatottak száma 1985 volt. Emellett az elmúlt héten a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében elfogtak tizenkilenc határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Embercsempészésért huszonöt gyanúsított ellen indult eljárás.

Idén több mint százezer migránst állítottunk meg a szerb határon, ez két-háromszoros növekedés az elmúlt évhez képest, mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádiónyilatkozatában.

Az unió nem fogadja el, hogy a kerítés másik oldalára visszavisszük őket, ez a vitánk lényege Brüsszellel. Szerinte ma nem békeidő van, háborús körülmények között nem ilyen szabályokat kell alkalmazni, „ostobaság, amit csinál Brüsszel, csak bajt hoznak a nyakunkra”. A baj nőni fog, mert Afganisztánt mindennap elhagyja 30-35 ezer ember, ők minden valószínűség szerint a balkáni útvonalat fogják választani.

Tényleg ez látszik? Ebben a cikkünkben vizsgáltuk meg alaposabban a helyzetet>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!