Újabb három halálos lakástűz történt az első adventi vasárnapon is

2021. november 28. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap is folytatódott a halálos áldozatot is követelő lakástüzek sorozata az országban.

Az egyik tragédia Alsózsolcán történt. Reggel háromnegyed hét után riasztották a katasztrófavédelmet a Kossuth Lajos utcába, ahol kigyulladt egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobája. A miskolci tűzoltók hamar odaértek. A házban azzal szembesültek, hogy égett a szobában az ágy és a környezete, és rátaláltak egy eszméletlen emberre, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

A tűz keletkezésének körülményeit még vizsgálják, de a katasztrófavédelem közleménye szerint nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőberendezés okozta. Ahogy a közleményükben megjegyezték: gyakori, hogy a fűtési rendszer hibája vezet lakástűzhöz, mindegy, hogy milyen technológiával fűtünk, ha a berendezés meghibásodik vagy figyelmetlenül használják, tűz üthet ki. Fontos ezeket karbantartani, a közelükből pedig minden éghető anyagot elpakolni, figyelmeztettek.

A második halálos lakástűz a fővárosban történt vasárnap. Nem sokkal kilenc óra előtt riasztották a tűzoltókat Budapest hatodik kerületébe, a Nagymező utca egyik három emeletes társasházához, ahol egy harminc négyzetméteres földszinti lakás gyulladt ki. Tizenkét tűzoltó három járművel percek alatt a helyszínre ért. Tíz négyzetméteren égtek berendezési tárgyak, és volt odabent egy ember, akin már nem lehetett segíteni. A lépcsőházból öt embert kellett a tűzoltóknak kikísérniük. Az okot egyelőre itt is vizsgálják.

A harmadik halálos tűzeset Zalakaroson, egy Fő utcai család házban történt. A riasztás nem sokkal fél 11 előtt érkezett, és arról szólt, hogy a ház idős lakója nem ad életjelet magáról, a bejárati ajtó kulcsra van zárva, bentről pedig folyamatosan jelez egy szén-monoxid-érzékelő.

Hat tűzoltó sietett a helyszínre. Egy korábbi tűz nyomait látták a 120 négyzetméteres ingatlannal egybeépített, 80 négyzetméteres melléképületben. Az ablakok is nagyon kormosak voltak. Kinyitották a melléképület ajtaját, és rátaláltak a lakó holttestére az előszobában. A katasztrófavédelem közleménye szerint nem zárható ki, hogy menekülés közben szenvedett halálos füstmérgezést. A tűz egyébként egy 20 négyzetmétes hálószobában ütött ki, ahol hősugárzó, heverő, ülőgarnitúra és függöny égett.

A tűz pontos keletkezési idejét, helyét és okát vizsgálják.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!