Vasárnap reggel a hetedik halálos háztűz történt a héten

2021. november 21. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap reggel meghalt egy ember, miután kigyulladt egy ház Ráckevén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a Pest megyei városban a Sándor utcában gyulladt ki egy negyven négyzetméteres földszintes, padlásteres faház. A tűzben egy gázpalack is felhasadt, a lángok átterjedtek az épület melletti húsz négyzetméteres melléképületre is.

A tűz keletkezésekor a házban két ember és egy kutya tartózkodott, egyikük a kutyával együtt ki tudott menekülni az égő épületből, másikuk holttestét a padlástérben találták meg a tűzoltók.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a héten ez már a hetedik halálos épülettűz: hétfőn Érsekvadkerten, szerdán Dobozon, Rákóczifalván és Kunhegyesen, csütörtökön Siklóson, pénteken pedig Szigetszentmiklóson találtak holttestet a tűzoltók.

A halálos kimenetelű esetek mellett Kondoroson is volt egy háztűz a héten. A tűzoltók ekkor egy földön fekvő nőt ki tudtak menekíteni az épületből. Az asszony már annyi füstöt lélegzett be, hogy nem tudott volna saját erejéből kijönni. Kórházba vitték megfigyelésre. A tüzet valószínűleg a cserépkályhából kihulló parázs okozta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!