Karácsony: Be fogják mondani a BKK járatain, hogy a kormány bliccel

2021. november 25. – 15:12

Karácsony: Be fogják mondani a BKK járatain, hogy a kormány bliccel
Karácsony Gergely és az akcióban résztvevő ellenzéki politikusok a miniszterelnök hivatala előtt – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Politikai akcióval egybekötött sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester és tíz ellenzéki politikus a miniszterelnök hivatalánál a Várban. A show keretében egy nagy méretű pótdíjelismervényt próbáltak kézbesíteni a kormány illetékesének, jelezve, hogy „a kormány bliccel”, mert nem utalja a fővárosnak a budapesti tömegközlekedés finanszírozásának rá eső, 12 milliárdos forintos részét.

Karácsony a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy az általános európai finanszírozási gyakorlat szerint a közösségi közlekedési cégek működési költségeit egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban állja a kormány, az adott nagyváros és az utazóközönség. Korábban volt is valami hasonló finanszírozási arány, ám az elmúlt években a kormányzati támogatás lecsökkent 12 milliárd forintra, tette hozzá.

„De ez se érkezett meg, hiába költségvetési törvény, hiába miniszterelnöki ígéretek, még a támogatási szerződés tervezetét se küldték el”

– jelentette ki a főpolgármester. Palkovics László miniszternek arra a közleményére, miszerint Karácsony aláírása hiányzik ahhoz, hogy a BKV megkapja a 12 milliárdot az államtól, a főpolgármester így reagált: Palkovics hazudik, nincs dokumentum se, amit alá lehetne írni. Mint közölte: azért hozták el a pótdíjelismervényt, mert a kormány bliccel.

Karácsony elmondta, hogy a főváros nem tudja összekaparni a hiányzó 12 milliárdot, ezért követelik, hogy a kormány adja oda ezt a pénzt. Addig, amíg nem történik meg, a BKK járatain be fogják mondani, hogy a kormány bliccel, és ha még mindig nem jön a pénz, a főpolgármester nem tartja kizártnak, hogy korlátozzák a közösségi közlekedést valamilyen módon. Végül reményét fejezte ki, hogy ha sokat verik a tamtamot, akkor a kormány fizetni fog.

A beszéd után Karácsony a háttérbe húzódva nézte, hogy ellenzéki képviselők (és képviselőjelöltek) „Itt a csekk, lehet befizetni!” felkiáltással megpróbálják a nagy méretű, 12 milliárdos pótdíjelismervényt kézbesíteni a kormánynak.

A kézbesítők azonban fennakadtak az épület udvarát körülvevő alumíniumkordonon (aminek például Dísz tér felé eső része előző nap még nem volt felállítva) és az azt támasztó rendőrökön. Rövid párbeszéd kezdődött, amiben az őrség parancsnoka kifejtette, hogy engedély nélkül senkinek sincs jogosultsága a kordon mögé lépni, a képviselők pedig beüzentek, hogy „nagy szeretettel várják Orbán Viktort, de 12 milliárddal jöjjön ki”.

A patthelyzetet végül úgy oldották fel, hogy a képviselők a pótdíjelismervényt gyorskötözővel felrögzítették az alukordonra.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó
Fotó: Bődey János / Telex

Mint arról beszámoltunk, a kormány a késlekedést korábban azzal magyarázta, hogy megnőtt az (állami) HÉV és Volán budapesti járatainak fenntartási összege, ezért újra kell tárgyalni a főváros hozzájárulásának mértékét bizonyos szakaszok fenntartásához. A 2019-ben lejárt megállapodást 2020 végéig a kormány meghosszabbította, így 2021-ben lett esedékes az új egyezség, ám egyelőre nem sikerült megállapodni a fővárossal – közölte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az ügyben.

Frissítés: Az ITM reagált

Karácsony Gergely rossz helyre ment, jutalékot a Városházán osztanak. A kormány azonnal kifizeti a 12 milliárd forintot, amint a főváros aláírja az agglomerációs együttműködési megállapodásokat, reagált az eseményre az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben. Azt nem részletezték a közleményben, hogy mi köze az agglomerációs együttműködési megállapodásoknak az éves tömegközlekedési támogatáshoz.

Lepj meg minket karácsonyra!

Legyél a rendszeres támogatónk!

A Telex csak tőled függ.

Támogatom